„Az udvarhölgyek” – egy rejtélyes kép: különleges és borzongató részletek vizsgálata

Minél tovább nézed ezt a festményt, annál érdekesebb.

Diego Velázquez (1599-1660) spanyol festő volt, az egyik legnagyobb és legtehetségesebb mester. Képei számos rejtélyt rejtenek, amelyeket meg kell fejtened ahhoz, hogy megértsd a művész szándékát. De légy óvatos – ez a festmény bonyolultabb, mint amilyennek első pillantásra tűnik.

Velázquez IV. Fülöp spanyol király udvari festője volt, és számos alkalommal készített portrét az uralkodóról és családtagjairól. Ilyen körülmények között kevés lehetőség maradt a kreatív ambíciók megvalósítására, de hősünk nem elégedett meg a munka pusztán technikai részével. Így született meg a művész egyik legellentmondásosabb festménye – „Az udvarhölgyek”.

A festmény főszereplője az ötéves Margit Terézia infánsnő kíséretével. A kislány mintha azt figyelné, ahogy a művész festi szülei – IV. Fülöp spanyol király és Habsburg Mária Anna magyar királyné – portréját. De Velázquez ezt a jelenetet szokatlan módon festette meg – az az érzésed támad, hogy a festmény összes szereplője egyenesen rád néz, de nem olyan egyszerű ez az egész…

Margit Teréziát gyermekkorában értékes bábunak tartották a politikai szövetségekben, és ötéves korában eljegyezték nagybátyjával, I. Lipót magyar királlyal. A házasságnak meg kellett volna erősítenie a Spanyolország és Ausztria-Németország-Magyarország közötti szövetséget.

A kislány és az udvaroncok a királyra és feleségére néznek, akik a mi látóterünkön kívül vannak, de az infánsnő látja őket. Arról, hogy ők is a szobában tartózkodnak, a tükör árulkodik, amely a festmény közepén, a művész mögött látható, és amelyben a királyi pár tükröződik.

Azonban az az állítás, hogy a házaspár a művésznek pózol, megkérdőjelezhető – nincs egyetlen bizonyíték sem ilyen páros portréról, a királyt és a királynőt mindig külön-külön festették meg. A festményen lévő vászon mérete sem igazán alkalmas ilyen munkára.

A tükörrel való trükk újszerűnek tűnhet, de két évszázaddal Velázquez előtt Jan van Eyck már sikeresen alkalmazta ezt a módszert (néhány szereplő tükröződésével) az „Arnolfini házaspár” című festményén.

Valószínűleg szokatlan szögből – kissé jobbról – látjuk a szobát. Ezért a tükörképben csak a portré egy részletét látjuk, amelyet Velázquez ezen a vásznon belül alkot.

Érdekes, hogy Velázquez előtt a festők korábban nem mutatták meg a világot a pózolók szemszögéből. Mintha a királyi pár szemével látnánk a képet: az infánsnőt, az őt kísérő udvaroncokat, akik a fiatal hercegnőt figyelik, a szoba berendezését és magát Velázquezt.

A művész merészelte a törpéket a hercegnő mellé festeni a királyi család tagjainak díszportréján. Emlékeztetlek arra, hogy akkoriban a törpék nem foglaltak el magas pozíciót a társadalomban – ők udvari bolondok, egyszerű emberek voltak, akik gyakran a spanyol udvar személyes tulajdonát képezték, és el lehetett őket adni vagy ajándékozni.

Egyébként a középkorban a törpéket nagyra értékelték, és a királyi családtagok a különösen alacsony termetű és a gúnyt jól tűrő törpékért jó pénzt fizettek.

A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!