A hercegnő mögött egy törpe nő látható – Margit dajkája, aki gondosan ápolta az infánsnőt. Ezért kitüntetésben részesítették, amelyet a mellkasánál fog. A festményen az infánsnő a jövőbeli trónörökös reményének összetett kifejezője, és a kislány alakjában a művész a családi boldogság és jólét eszméjét testesíti meg.
Ezenkívül a művész vette a bátorságot beilleszteni a képbe az önarcképét, ami azt jelentette, hogy a királyi család tagjai mellé helyezi magát. Egyetlen udvari festő sem mert ilyet tenni. Velázquez a lehető legelőnyösebb fényben ábrázolta magát – a képen sokkal fiatalabbnak tűnik az 57 éves koránál. És úgy döntött, hogy a Santiago katonai rend tagjaként ábrázolja magát (piros kereszt a mellkasán).
Néhány művészettörténész úgy véli, hogy a piros keresztet később, Velázquez halála után adhatták hozzá a képhez – így akart a király tisztelegni az elhunyt művész emléke előtt, és megörökíteni érdemeit azzal, hogy a tiszteletreméltó lovagrend tagjaként ábrázolta. A Velázquez övében lévő kulcsok pedig arra utalnak, hogy udvari tisztséget töltött be – a művész volt felelős az ajtók nyitásáért és zárásáért.
A falon 2 nagy vászon látható: Rubens „Pallasz és Arachné” című festménye és Jordaens „Apolló legyőzi Pánt” című műve. Mindkét mű témája az istenekkel való verseny a mesterségben, amiért komoly árat kellett fizetni. Velázquez is versenyez – magával a valósággal.
De a leghátborzongatóbb részletet nem lehet azonnal észrevenni: doña María Agustina Sarmiento de Sotomayor udvarhölgy egy piros kancsót, az úgynevezett búcarót nyújt az infánsnőnek.
Az agyagban kiégetett fűszerkeverék garantálta, hogy az edényben lévő folyadék aromás lesz. De a búcarónak volt még egy meglepő funkciója is: a spanyol arisztokrata körökben a nőknek furcsa szokásuk volt – rágni ezeknek a porózus agyagedényeknek a szélét, vagy akár az egészet megenni. Ennek kémiai következménye a bőr drasztikus kivilágosodása volt, szinte szellemszerű állapotot okozva. Ráadásul úgy tűnik, mintha a kislány nem is a padlón állna, hanem lebegne…
A bőrszín megváltoztatásának vágya ősi gyökerekkel rendelkezik, és számos kulturális motívummal magyarázható. I. Erzsébet királynő uralkodása óta a fehér bőrt Európában a szépség etalonjának tekintették. A meleg éghajlaton ez az esztétikai vonás a jómódú emberek bizonyítéka volt, akiknek megélhetése nem függött a napon végzett munkától.
Emiatt a szokatlan részlet miatt a festmény misztikus felhangokat is kap. Figyeld meg – a művész ecsete egyenesen a palettáján lévő intenzív, lüktető vörös színű pigmentfoltra mutat, a sápadt infánsnő pedig eközben a padló felett lebeg. És még a fiatal hősnő szülei is inkább túlvilági alakoknak tűnnek, mint puszta tükörképnek.
És maga a festmény is olyan, mint egy tükör: mindenki a maga módján értelmezi a tartalmát, és a saját gondolatainak és érzéseinek kivetülését látja benne.
Margit Terézia sorsa egyébként elég szomorú volt: egész életében nagyon beteges volt, ezért a „szellemszerű” portré mintha előrevetítette volna a rövid és komor életútját.
1673-ban, mindössze 21 éves korában halt meg Bécsben. Halálának oka valószínűleg himlő volt, de felmerült a tuberkulózis gyanúja is. Négy gyermeket szült a házassága során, de sajnos egyikük sem érte meg a felnőttkort.
Fiatalkori halála és a Habsburg-házban gyakori belterjesség miatt Margit Terézia sorsa a Habsburg-ház tragikus történeteinek egyik szimbólumává vált.
Benned milyen érzéseket kelt ez a festmény? Oszd meg a gondolataidat hozzászólásban!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: