A Szovjetunió idején két dologtól rettegtek igazán: az atomháborútól és a másodszor felforralt víztől.
A nagyi annyit mondogatta, hogy „nem szabad kétszer felforralni a vizet”, mintha egyszer már eltemetett volna valakit emiatt. Forralás után mindig ki is öntötte a vizet a kannából. Anyu pedig azt hajtogatta: „Tilos másodszor is felforralni a vizet, mert méreg halmozódik fel benne!”
Te meg ott állsz a konyhában, bámulod a kihűlt vizet, és azon agyalsz:
„Hát nem lehet benne méreg… Ez nem instant leves.” Ismerős a helyzet? Nekem igen.
Úgy döntöttem, pontot teszek az i-re, és végére járok a dolognak: szakemberekhez, vegyészekhez fordultam információért.
Egy „süket telefon” története
A Szovjetunió idején az újbóli forralásról szóló tévhit öröklődött, akárcsak az étkészletek.
1968-at írunk. Viljam Pohlebkin, a híres szovjet gasztronómiai szakíró megírja „A tea: típusai, tulajdonságai és fogyasztása” című könyvét. Ebben ad egy egyszerű tanácsot: ne önts friss vizet a már felforralt vízhez, és ne forrald fel újra ezt a keveréket. Miért? Mert a tea keserű és ízetlen lesz tőle.
Figyeld meg: egy szó sem esik az egészségről. Csak az ízről.
A tanács azonban útjára indult az egész Szovjetunió és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa területén. És néhány év alatt a felismerhetetlenségig mutálódott.
Valaki a nagyon okosak közül (idézőjel nélkül, az illető tényleg értett a kémiához és a fizikához) hozzáadta a listához a „nehézvizet”. Más megtudta, hogy veszélyes deutérium keletkezhet. Egy harmadik csoport rákkeltő anyagokról és nitrátokról kezdett beszélni. Mindez persze igaz, de komoly fenntartásokkal – erről mindjárt beszélünk.
A hetvenes évek közepére minden lakásban tudták: kétszer forralni a vizet annyi, mint megmérgezni a családot. Ez a tézis pedig erősebben beivódott a köztudatba, mint a huzattól való félelem.
Mint kiderült, a deutérium koncentrációja minden forralással tényleg nő, de csak elhanyagolható mértékben, és még több tucat ciklus után sem éri el a káros szintet.
A „Kémia és Élet” folyóirat később leleplező cikket közölt. Igor Petrjanov-Szokolov akadémikus leült és kiszámolta: ahhoz, hogy a deutérium koncentrációja egy literes teáskannában legalább a tízszeresére nőjön, a Föld tömegét 300 milliószor meghaladó vízmennyiséget kellene elforralnod.
Olyan toxinok, mint a dioxinok vagy szerves klórvegyületek képződése csak rossz minőségű, szennyezett víz esetén lehetséges, normál esetben a reakciók minimálisak.
A kanna műanyagából kioldódó formaldehid ritka eset, és csak az olcsó modelleknél fordul elő. És ahhoz is sokat kell forralni.
Szofja Eliasjevics vegyész, az Orosz Egészségügyi Minisztérium Terápiás és Megelőző Orvostudományi Központjának étkezési szokásokat vizsgáló laboratóriumából így nyilatkozott:
„A deutérium aránya annyira csekély, hogy egészségügyi hatásokról nem beszélhetünk. A vízkő nem káros az egészségre. A csapvíz tisztított, és forraláskor nem képez mérgező anyagokat.”
De ki olvas tudományos folyóiratokat és hallgat a tudósokra, ha a nagyi mást mond? A mítosz győzött. És a mai napig él.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: