Bár esténként itt is nagy a tömeg: egyesek sétálni jönnek a rakpartra, mások pedig üldögélni a parton az összecsukható székeiken vagy a szőnyegükön. És megint csak: sokan a szőnyegüket nem a fűre terítik, hanem közvetlenül a betonjárdára.
Ez a látvány egyáltalán nem tűnne furcsának, ha nem lenne a közelben a tenger. Nálunk Budapesten jó időben pontosan ugyanígy néznek ki a parkok pázsitjai. De hát Dzsiddában ott a tenger, ráadásul az egyik legmelegebb és legfestőibb…
De mit lehet tenni, a helyi hagyományok nem teszik lehetővé sem a tengerparti nyaralást, sem a túl lenge öltözetet, sem a nyilvános pucérkodást. A helyi tradíciók és vallási normák újabb bizonyítéka, hogy számos nyilvános helyen, így a strandokon is, mobil rekeszek találhatók legurítható imaszőnyegekkel. Ezek még azokban az időkben jelentek meg, amikor az élet az országban naponta ötször megállt, és a lakosság nagy része abbahagyta a munkát és egyéb teendőit, hogy elvégezze a namazt (a kötelező napi ötszöri imát). Őszintén szólva egyszer sem láttam, hogy bárki használta volna ezeket a szőnyegeket, de így vagy úgy, a mai napig ezek helyettesítik a napernyőket és napozóágyakat Dzsidda strandjain.
Aznap vagy öt kilométert sétáltam a dzsiddai rakparton, talán többet is, és a séta végéhez közeledve elgondolkodtam: miféle tengerparti séta ez, ha magában a tengerben nemcsak fürdeni nem lehet, de még a kezemet sem márthatom a vízbe? A tenger menti kerítés végeláthatatlan szalagként húzódott… De a vágy, hogy megérintsem a Vörös-tengert, túl nagy volt. Így egy adott pillanatban elhatároztam, hogy átmászom a kerítésen, de amint átvetettem az egyik lábamat, azonnal fülsiketítő sípszó hallatszott. Kiderült, hogy egy pár méterrel arrébb széken ülő őr fújt a sípjába. Nem zárom ki, hogy ő is a vallási rendőrség képviselője volt. Gesztusokkal jelezte, hogy jobb nem átmászni a kerítésen. Így aztán aznap nem érintettem meg a Vörös-tengert.
Csak egy macskának sikerült átjutnia a „túloldalra”. Úgy tűnik, Szaúd-Arábia ezen nyávogó lakói bizonyos kérdésekben kiterjesztett jogokat élveznek. Nos, szaúdi tengerparti sétánk ezzel a végéhez ért. Nincs kizárva, hogy a cikkben leírt állapotok hamarosan a történelem részévé válnak, és Szaúd-Arábiában is megjelennek a modern üdülőhelyek és a népszerű nyilvános strandok, akárcsak a szomszédos Emírségekben vagy Egyiptomban.
Egyelőre az első üdülőhelyek a szigeteken nyíltak meg, de ki tudja, talán a jövőben a szárazföldön is fejlődésnek indul a strand-infrastruktúra. Hiszen a Vörös-tenger mellett Szaúd-Arábiának a Perzsa-öbölhöz is van kijárata, vagyis potenciálisan minden esélye megvan arra, hogy a Közel-Kelet egyik legnépszerűbb üdülőhelyévé váljon. Hogy él-e ezzel a lehetőséggel vagy sem, azt majd az idő eldönti.
U.i.: És utószó gyanánt. Szaúd-Arábiát elhagyva a repülőgép ablakából megpillantottam a Dzsidda-tornyot, egy épülő felhőkarcolót, amely jó eséllyel a világ legmagasabb épülete lesz, és elsőként lépi át az egy kilométeres magasságot. A torony még 2018-ban elérte a 65. emeletet (a tervek szerint összesen 168 lesz), de aztán az építkezés több mint öt évre leállt, és csak nemrég indult újra. A torony távolsága a tengerparttól néhány száz méter, és mellesleg pont ezen a helyen található több zárt üdülőhely is. Így nem kizárt, hogy 2028-ra, amikorra a Dzsidda-torony építését be kell fejezni, már itt lesz az egész Közel-Kelet legnagyobb üdülőközpontja.
Mára ennyit a szaúd-arábiai tengerparti nyaralásról. Köszönöm, hogy végigolvastad. Remélem, érdekes volt!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: