Melyik a tökéletesebb: egy fotós összehasonlította a 4 millió forintos digitális kamerájának képeit az iPhone 11 Pro fotóival

Nem is olyan régen a mobiltelefonok még akkorák voltak, hogy külön táskában kellett őket cipelni. Azóta jelentős fejlődésen ment át a technika, és nem elég, hogy már a telefonunk segítségével is képesek vagyunk fényképeket készíteni, de egyenesen profi fényképezőgépeket megszégyenítő módon tehetjük mindezt.

Mivel sok jót hallott a legújabb iPhone-széria kamerájáról, ezért a Photoshop Dad néven is ismert fotós, Josh Rossi úgy döntött, hogy egy rögtönzött kísérlet során összehasonlítja a 4 millió forintos tükörreflexes fényképezőgépét az iPhone 11 Pro kamerájával.

Rossi először az iPhone kamerájával készítette el a fotókat.

819764488_1255511001099382.jpg

,,Az iPhone telefonok kamerái jelentős javuláson mentek át 2007 óta. Már az iPhone 4 megjelenése óta szerettem volna hasznát venni ezeknek a telefonoknak a munkám során, ám ezt a technika eddig nem tette lehetővé. Mostanra azonban elértünk arra a szintre, hogy már szinte lehetetlen megmondani, hogy melyik képet készítették mobiltelefonnal, és melyiket egy tükörreflexes fényképezőgéppel.” – nyilatkozta Rossi.

Ezután a közel 4 millió forintos Fuji GFX 100 fényképezőgépen volt a sor.

1114584325_111001175103690.jpg

Meg tudod tippelni, hogy melyik kép készült a mobiltelefonnal, és melyik a profi fényképezőgéppel?

1305466615_30642981100129.jpg

Hát itt?

178996114_725712711001314.jpg

Rossi szerint a Fujifilm GFX 100 a mai napig a legjobb kamerák egyike, és bár nála még mindig a profi kamera a befutó, nagyon meglepte őt az iPhone kamerájának minősége.

„Úgy gondolom, hogy napjainkra az iPhone telefonok elértek arra a szintre, hogy a segítségükkel készült képeket hirdetőtáblákra nyomtassuk, közösségi hirdetésekhez, vagy akár nagy reklámkampányokhoz is felhasználhassuk” – foglalta össze a fotós.

Lássuk, hogy jól tippeltél-e!

1660722265_89250110014743.jpg

Sikerült eltalálnod?

1232802555_1110015237433876.jpg

Josh Rossi tovább ment, és úgy döntött, hogy megpróbál elkészíteni a mozifilmes plakátot, pusztán az iPhone 11 Pro kameráját használva.

1386906300_911001619806559.jpg

iPhone 11 Pro + Photoshop = moziposzter

115721231_439101100171906.jpg

Itt megnézheted a folyamatról készült teljes videót.

Érdemes megjegyezni azért, hogy a fényképész világban nem mindenki fogadta kitörő örömmel Josh tesztjét. Sokan úgy gondolják, hogy az összehasonlítás nem volt tisztességes, mivel a tökéletes fényviszonyok az iPhone-nak kedveztek, ám más helyzetben, már lényegesen látszódott volna a két készülék közti különbség.

Kétségeik vannak azzal kapcsolatban is, hogy a mobiltelefon fényképeit valóban hirdetőtábla-nagyságúvá lehetne-e nagyítani a képek jelentős romlása nélkül. Sokan úgy vélik, hogy a teszt elfogult volt és pontatlan, hasonló körülmények mellett pedig az összes ma kapható, minőségi kamerával felszerelt okostelefon hasonló képet készített volna.

Szavazás: te mit gondolsz, a telefon vagy a kamera készít szebb fotót?

1336001655_1811001785466289.jpg

iPhone 11 Pro

1896884717_465511001842794.jpg

Fujifilm GFX 100 0 szavazatOszd meg az eredményed másokkal:TwitterFacebook

Forrás: