A matelotage (ejtsd: matlotázs) egy egészen különleges társadalmi intézmény volt a 17–18. századi karibi kalózok körében: lényegében két férfi hivatalos szövetségét jelentette.
Ez a dolog praktikus válaszként született a hosszú tengeri utak nehézségeire és arra, hogy a kalózbázisokon alig voltak nők. A rendszer kölcsönös kötelezettségekkel járt: közös háztartás, osztozkodás a zsákmányon és egymás ápolása betegség idején. Nem feltétlenül jelentett testi kapcsolatot – bár biztosan akadtak kivételek –, a fő cél inkább a hétköznapi túlélés volt, ami egyedül nagyon nehéznek bizonyult.
Ez több volt puszta lakótársi viszonynál: egy jól kitalált rendszer, saját szabályokkal és hagyományokkal. A szövetségre lépő kalózok sokszor írásos szerződést is kötöttek, ami biztosította az öröklési jogokat. Érdekes részlet, hogy ezeket a megállapodásokat néha gyűrűcserével pecsételték meg, ami eléggé hasonlított a hagyományos esküvőkhöz. A jelenség annyira elterjedt, hogy az európai kormányok komolyan aggódni kezdtek miatta, mert veszélyt láttak benne a hagyományos értékekre nézve.
Ez a társadalmi jelenség különösen az olyan híres kalózbázisokon virágzott, mint Tortuga vagy Hispaniola, ahol a népességi viszonyok kedveztek a kialakulásának. Mégis, a legtöbb esetben két fő oka volt annak, hogy a kalózok „összeházasodtak”. Az egyik a hosszú expedíciók alatti partnerség igénye, a másik pedig az öröklés joga volt. Ha a szövetség egyik tagja meghalt, minden vagyona a társára szállt.
A matelotage történelmi előzményei
A 17. századi Karib-térség demográfiai helyzete megteremtette a tökéletes táptalajt ennek a rendszernek. Az európai gyarmatokon óriási volt a nemek közti aránytalanság, mivel a nők ritkán vállalkoztak arra, hogy a veszélyes trópusi vidékekre költözzenek. Tortuga szigetén – ami a fő kalózbázisnak számított – a férfiak és nők aránya elérte a húszt az egyhez, így a hagyományos házasság gyakorlatilag lehetetlen volt. Ráadásul a helyi őslakosokkal gyakran ellenséges volt a viszony, ami kizárta a vegyes családok alapítását is. A kalózkódexek pedig szigorúan tiltották a nők jelenlétét a hajókon, mert úgy tartották, csak konfliktust szülnek a legénység körében.
A tengeri expedíciók hossza szintén kedvezett az alternatív kapcsolatoknak. A portyák hónapokig, sőt néha évekig is elhúzódtak, ezalatt a férfiak teljesen el voltak zárva a női társaságtól. Ilyen körülmények között természetes igény volt a stabil partnerség kialakítása, ami lelki támaszt és kölcsönös segítséget nyújtott. Érdekes, hogy hasonló jelenségeket máskor is megfigyeltek, például a klondike-i aranyásóknál vagy a sarkkutatóknál, de csak a karibi kalózok fejlesztették ezt formalizált társadalmi intézménnyé saját szabályrendszerrel.
A gazdasági tényezők is nagy szerepet játszottak a népszerűségében. A kalózkodás életveszélyes szakma volt magas halálozási rátával, így az öröklés kérdése kiemelten fontossá vált. A matelotage jogi védelmet biztosított a partnernek a zsákmányrész és a személyes tárgyak öröklésére. Ez különösen azért volt lényeges, mert sok kalóz szökött bűnöző vagy a társadalom legalsó rétegéből származó ember volt, akinek nem voltak törvényes örökösei Európában. Így a rendszer nemcsak érzelmi, hanem nagyon is gyakorlati túlélési kérdéseket oldott meg a zord kalózéletben.
A matelotage jogi és társadalmi oldala
Társadalmi intézményként a matelotage világos jogi keretekkel rendelkezett, ami megkülönböztette más együttélési formáktól. A feltételeket rögzítő kalózszerződések részletesen leírták a felek kötelezettségeit: szabályozták a zsákmány elosztását, az öröklést és a gondoskodási kötelezettséget sérülés vagy betegség esetén. Vannak feljegyzések arról, hogy ezeket a megállapodásokat nemcsak aláírással, hanem a Bibliára tett esküvel is megerősítették, ami különös súlyt adott nekik a kalózközösség szemében. E szerződések jogi erejét a legtöbb kapitány elismerte és betartatta.
A rendszer társadalmi presztízse kifejezetten magas volt a kalózok körében, amit számos történelmi forrás igazol. A hírhedt francia flibustier, François l’Olonnais személyesen ügyelt rá, hogy a Maracaibo 1666-os bevételekor elesett kalózok matelot-jai (társai) megkapják a nekik járó részt a zsákmányból. Ez is mutatja, hogy teljes értékű intézményként kezelték, amelynek jogait még a harcok káoszában is tiszteletben tartották. Érdekesség, hogy egyes kalózok egyszerre éltek matelotage-ban és volt feleségük Európában – a két dolgot nem tartották kizárólagosnak.
Az intimitáshoz való hozzáállás a korhoz képest elég liberális volt. Bár a szövetség elsősorban gazdasági és érzelmi segítségnyújtáson alapult, nem tiltotta a testi kapcsolatot sem a felek között. A történelmi források ugyanakkor arra utalnak, hogy ez egyáltalán nem volt kötelező elem, és nem is fordult elő minden esetben. Egyes kutatók szerint az intézmény inkább a mai bejegyzett élettársi kapcsolatra hasonlított, mintsem a hagyományos házasságra. Sőt, bizonyos kalózközösségekben a matelotage alatt kifejezetten bajtársiasságot értettek, és ők maguk hevesen ellenezték a szexuális kapcsolatot.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: