A cucc elég gyorsan megkeményedik. Idővel kővé szilárdult.
Kohászati módszer. A kardot nagyon magas hőmérsékleten is bele lehetett ütni a kőbe, így a fém behatolhatott a puhább kőzetbe. Ennek a verziónak a legnagyobb hátránya, hogy nincsenek olyan tények, amik bizonyítanák, hogy a középkorban léteztek ilyen technológiák.
Természetes folyamatok. A kardot vulkanikus kőzetbe vagy bizonyos üledékes kőzetekbe is beleszúrhatták, amik aztán megkeményedtek.
Római beton. A Római Birodalomban sokat használták a betont, aminek pont megvannak azok a tulajdonságai, amik kellenek egy ilyen dolog létrehozásához.
Az európaiak már a rómaiak előtt is ismerték a betont. Például Szerbiában találtak egy ősi kunyhóban betonpadlót, amit i.e. 5600-ban építettek.
Azonban a rómaiak után, a középkorban az európaiak szinte egyáltalán nem használtak betont. A technológiát részben elfelejtették.
Az anyagok tekintetében is voltak nehézségek. A római beton homokból, kavicsból és vulkáni hamuból állt. Ez utóbbit nehéz volt bányászni, és messzire szállítani. De Olaszországban jól ismerték és használták.
Ez a kőbe szúrt kard idővel igazán jelentőségteljessé vált, és sok embert kezdett vonzani. Guidotti halála után a helyiek (akik a karddal egybeolvadt követ isteni csodának tartották) templomot építettek a kő köré.
A kard, ami beleszúródik a kőbe, és keresztté válik. Ez a keresztény élet igazi jelképe – az erőszak szeretetté alakulása.
Az angolok pedig úgy döntöttek, hogy Arthur királynak kölcsönveszik ezt a kész, szép történetet.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: