A testbeszéd az egyetlen, mely mindig elárulja az igazságot az emberekről és a kapcsolatainkról

Az emberi viselkedés tanulmányozása nem csak roppant érdekes feladat, de nagy segítségünkre is lehet a mindennapokban. Éppen ezért, ha nem is merülünk bele mélyebben, de a legalapvetőbb testbeszéd-jelentésekkel azért mindenképpen érdemes tisztában lennünk, hiszen ezek nagyban elősegíthetnek minket a kapcsolatteremtésben és a már meglévő kapcsolataink folyamatos ápolásában. Az alábbiakban 14 olyan árulkodó testbeszédet gyűjtöttünk össze, melyek szavak nélkül is egyértelmű jeleket adhatnak számunkra a partnerünk irántunk táplált érzelmeiről.

1. Ha a szemkontaktusok hossza tovább tart, mint egy másodperc, biztosra vehetjük, hogy nem vagyunk közömbösök az adott illető számára, nagy valószínűséggel tetszünk neki.

1638160649_598971700110663.jpg

2. Ha egy beszélgetés vagy sétálás közben a partner a lehető legtöbbször próbál meg felénk fordulni a testével, az szintén az utánunk való érdeklődésének egyik ki nem mondott jele.

1038671422_1847170012501207.jpg

3. Ha egy nő szimpátiát érez, akkor öntudatlanul is közelebb próbál kerülni hozzánk.

1951922797_2005371700124838.jpg

4. A férfiaknál ugyanez a bátrabb közeledésben nyilvánul meg, például igyekeznek minél közelebb kerülni a nők intimszférájához, ha pedig alkalmuk adódik rá, akkor kapcsolatot is teremteni velük, mondjuk egy váll-simogatással.

947758275_149689761700135.jpg

5. Ha a kezetek túl sokszor találkozik, illetve az érintések ideje hosszabb az átlagosnál, az szintén a tudatalatti kölcsönös szimpátia egyik jele.

1350073828_15117001322512.jpg

6. Ha egy személy vicceset mond, majd azt követően azonnal rád néz, az nem véletlen. Így próbál megbizonyosodni arról, hogy jól szórakozol a társaságában. Ez pedig oda-vissza működik: ha valaki folyton nevet azon, amit mondunk, akkor nagy valószínűséggel bejövünk neki, és így szeretné a tudtunkra adni (tudat alatt), hogy milyen jól érzi magát a társaságunkban.

1899808433_1464691317001415.jpg

7. A férfiak ritkán mosolyognak a fényképeken, így ha egy férfi (akár erőltetetten is, de) mosolyog a közös képeken, akkor biztos, hogy szeretne minél inkább megfelelni a partnerének.

1200493762_1417001402656452.jpg

8. Ha észreveszed, hogy az illető a tiédhez hasonló hangokat és gesztikulálásokat használ, az szintén az irántad táplált érzelmek tudat alatti megnyilvánulása, melynek keretén belül öntudatlanul is igyekszik lemásolni a gesztusaidat.

598893098_9517001591615.jpg

9. Ha az illető elfordul tőlünk a testével, miközben beszélünk, az az egyértelmű ellenszenv és elutasítás jele.

885844162_932288517001571.jpg

10. Ha a partner lefekvés után azonnal elfordul és ,,elzárkózik” tőlünk, az (bár nem minden esetben) könnyen aggodalomra adhat okot.

987241177_617001629047332.jpg

11. Ha a poénkodásodra erőltetett mosollyal és közömbösséggel válaszol, akkor nagy valószínűséggel teljesen hidegen hagyod az adott illetőt, az esetleges közeledésedre pedig biztos, hogy elutasítóan fog válaszolni.

1112221380_1021464170017357.jpg

12. A mellkasnál átkulcsolt kezek az egyik legnyilvánvalóbb módja annak, hogy a partner szavak nélkül is kifejezze: nem érzi jól magát a társaságunkban.

1843986896_871700172478812.jpg

13. Ha egy férfi nem tartja be az alapvető etikett szabályait, például nem nyitja ki az ajtót, nem enged maga elé, vagy sétálás közben egyszerűen lehagyja a parterét, az szintén aggodalomra adhat okot, az érzelmei valószínűleg már nem a régiek.

60300464_351817001837208.jpg

14. A ‘kiábrándult’ emberek gyakrabban látják meg a hibáinkat és hívják fel rájuk a figyelmünket, mint korábban. Például: ,,már megint kócos a hajad”. Ez nyilvánvaló jele annak, hogy már nem fogad el bennünket olyannak, amilyenek vagyunk.

1652654314_817001986455957.jpg

Forrás: