A kutatási zónában a hőmérséklet meghaladja a 10 millió fokot. A szonda sebessége átlépi az óránkénti 690 000 kilométert.
A halálos sugárzás elleni védelme olyan, mint egy atomreaktoré. A NASA 2018 augusztusában indított űreszköze pedig folyamatosan küldi azokat az adatokat, amelyek újraírják az asztrofizika-tankönyveket.
Az Eugene Parkerről elnevezett szonda olyan közel merészkedett a Naphoz, hogy a kutatók teljesen ledöbbentek. Amit a műszerek a naplégkörben rögzítettek, az ellentmond mindannak, amit az elmúlt évszázadban a diákoknak tanítottak.
A paradoxon, ami zavarba ejtette a tudományt
A csillagászokat az 1940-es évek óta gyötrő kérdést „napkorona-fűtési paradoxonnak” nevezik. Bár a kérdés végtelenül egyszerűnek hangzik, a magyarázata hihetetlenül bonyolult.
Ha a Nap felszínének hőmérséklete körülbelül 5500 Celsius-fok, akkor miért hevül fel a légköre – a napkorona – több millió fokra? A fizika minden törvénye szerint ennek lehetetlennek kellene lennie. A hőenergia nem áramolhat egy hidegebb tárgy felől egy forróbb felé.
Képzeld el a helyzetet itt a Földön: ott állsz egy tábortűz mellett. Közvetlenül a lángokban 1000 fok van. A tűztől egy centiméterre a hőmérséklet 5500 fokra emelkedik. Ám a tűz felett egy méterrel hirtelen 10 millió fokot mérsz. Ez fizikailag képtelenség. Ellentmond a termodinamika minden általunk ismert törvényének.
A tények azonban tények maradnak. A NASA ezért úgy döntött, hogy útnak indít egy speciális szondát, hogy megfejtse ezt az űrbéli rejtélyt.
Négy protokoll a túlélésért
Az űrszonda mindössze 685 kilogrammot nyom – nagyjából akkora, mint egy kisebb autó. Hőpajzsa 12 centiméter vastag szénhabból készült. Ennek a vékony, de hatékony gátnak köszönhetően a műszerek a belsejében körülbelül 30 Celsius-fokos hőmérsékletben dolgoznak – ami kényelmes környezet az elektronika számára.
De hogyan is működik ez ilyen extrém körülmények között?
Először is, a hővédő pajzs a napsugárzás több mint 99 százalékát visszaveri. Egy speciális fehér bevonat visszasugározza az energiát az űrbe. Másodszor, a pajzs alatt egy különleges hűtőfolyadék kering, amely elnyeli a maradék hőt. Harmadszor, maga az eszköz olyan óriási sebességgel halad, hogy a napszél egyszerűen megkerüli, ahogy a víz folyik körbe a kövek körül a folyóban. És negyedszer – ami a legfontosabb –, a szonda gravitációs manővereket végez a Vénusz körül, a bolygó vonzását használva a lassításhoz, majd az újbóli gyorsításhoz egy Naphoz közelebbi pályára.
Az utolsó elhaladás 2024. december 24-én történt. A szonda ekkor küldte vissza azokat az adatokat, amelyek teljesen megváltoztatták a naplégkör szerkezetéről alkotott képünket.
A felfedezés, ami mindent megváltoztatott
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: