A Nap felszínétől 6,1 millió kilométerre a Parker műszerei teljesen váratlan szerkezeteket észleltek. A tudósok „Alfvén-hullámoknak” nevezték el őket – ezek a mágneses mező hullámai, amelyek rendkívüli sebességgel mozognak.
Ezek a hullámok elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy energiát szállítsanak a koronán keresztül. Az előzetes elemzések azt mutatják, hogy valószínűleg ez a paradoxon egyik fő oka. A Nap mágneses tere folyamatosan rezeg és vibrál, hullámokat keltve. Ezek a hullámok úgy működnek, mint egy mikrohullámú sütő: felhevítik a plazmát a koronarétegben.
A Parker felfedezései azonban nem korlátozódtak csupán a hullámokra. A szonda más jelenségeket is felfedezett – a mágneses átfordulásokat. Ezek olyan pontok, ahol a mágneses erővonalak váratlanul irányt váltanak, helyi turbulenciát hozva létre. Pontosan ezeken a pontokon szabadul fel hatalmas mennyiségű energia hő és részecskék formájában.
Egy több mint 50 országból – köztük az USA-ból, Oroszországból, Európából, Japánból és Kínából – álló nemzetközi együttműködés közösen elemzi ezeket a történelmi jelentőségű adatokat. Minden egyes nap új kérdéseket és lehetséges válaszokat hoz.
Miért kritikusan fontos ez?
Annak megértése, hogy pontosan hogyan hevíti a Nap a saját légkörét, óriási gyakorlati jelentőséggel bír a földi élet szempontjából. E folyamatok ismerete lehetővé teszi a napkitörések és a koronakidobódások pontosabb előrejelzését – ezek olyan katasztrofális események, amelyek tönkretehetik a műholdakat, megzavarhatják a rádiókommunikációs rendszereket, sőt, akár a bolygó elektromos hálózataiban is kárt tehetnek.
Ezenkívül a napfizika megértése segít abban is, hogy jobban tanulmányozhassuk és megjósolhassuk az Univerzum más csillagainak viselkedését. Ha a saját Napunk működési mechanizmusát nem tudjuk teljesen megfejteni, hogyan tudnánk helyesen értelmezni az exobolygó-rendszerekről és a Földön kívüli élet kereséséről szóló adatokat?
Mik a további tervek?
A Parker szonda programja még további 24 keringést céloz meg a Nap körül. Minden egyes körrel még közelebb kerül csillagunkhoz. A küldetés végső célja, hogy 6 millió kilométernél is közelebb kerüljön a Nap felszínéhez, mélyebbre hatolva a napkoronába, mint valaha bármi.
A begyűjtött adatokat folyamatosan továbbítja az irányítóközpontokba, így a tudósok valós időben követhetik nyomon a mágneses szerkezetek és a hőfolyamatok változásait.
Az orosz Roszkoszmosz is dolgozik a saját Nap-misszióján, amelyet a következő években indíthatnak útnak, független tudományos mérésekkel egészítve ki az összképet.
Már most világossá vált: a Parker nem egyszerűen csak megérinti a Napot, hanem átírja a csillagfizikáról alkotott tudásunk történetét.
Mit gondolsz: a Parker végre feltárja a koronahőmérsékleti paradoxon teljes megoldását, vagy még mélyebb titkok rejtőznek ott?
Írd meg a véleményedet kommentben!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: