Japán mindig is egy lépéssel a világ előtt járt, ha formabontó, merész ötletekről volt szó. Ez a fajta kreativitás és különcség pedig mind a mai napig kitart, melynek okán egy nyugatról érkező ember néha olyan dolgokkal találkozhat a felkelő nap országában, hogy ő maga sem akar hinni a saját szemének. Mutatunk néhányat ezek közül…
1. A japán szupervonatok annyira zökkenőmentesek, hogy 500 km/h-ás sebességnél sem dől el rajtuk az élére állított fémpénz.
2. A kézmosás során használt víz nem megy kárba, később azzal öblíthetjük le a WC-t.
3. Japánban tényleg igaz a mondás, hogy rend a lelke mindennek.
4. Díszes csatornafedelek Japánban.
5. Egyes helyeken okostelefon-tartó állványok vannak kihelyezve, hogy megkönnyítsék a turisták számára a fotókészítést.
6. Digitális kijelző mutatja, hogy melyik nyilvános vécéfülke szabad éppen.
7. A japánok rendkívül felelősségteljes emberek. A cetlin ez áll: “Véletlenül nekimentem a biciklidnek, és letörtem a csengőt róla. Nagyon sajnálom.”
8. Egy szálloda liftje, ami figyelmeztet, ha kint épp esik az eső, így még időben vissza tudunk szaladni egy esernyőért.
9. Ennek a szállodának az éttermében pedig robotok szolgálják fel az ételeket és italokat a vendégeknek.
10. A japán emberek libasorba rendeződve várják a metrót.
11. Falra szerelt babszékek a nyilvános mosdókban, hogy az anyukák is problémamentesen használhassák a WC-t.
12. Reptéri dolgozók színek szerint rendezik sorba a bőröndöket, hogy az utasok könnyebben megtalálhassák a sajátjukat.
13. Vészhelyzet esetére kialakított WC egy liftben.
14. Lezárható esernyőtartó egy plázában.
15. A japán taxikban van egy gomb, amivel az utasok jelezhetik a sofőrnek, hogy a megszokottnál lassabban hajtson.
16. Lábfürdővel felszerelt vonat, hogy az utasok relaxálhassanak a hosszú út során.
17. Falra szerelt kijelző tisztító kendő adagoló egy japán repülőtéren.
18. Az emberek együttes erővel megbillentik a vonatot, hogy kiszabadíthassák egy a peron és a vagon közé szorult hölgy lábát.
19. Kétoldalú lámpa egy szállodában, hogy ne zavarja egymást a két közeli ágyon fekvő ember.
20. Egy japán parkoló, ahol egy íratlan szabály szerint mindenki egyformán parkol, (fenékkel befelé) hogy megkönnyítsék és meggyorsítsák egymás életét.
21. Sétabot és pohártartó egy japán bankautomata mellett.
22. A japán rágógumis dobozokba apró jegyzettömb-szerű apró fecniket is csomagolnak, hogy legyen hova tennünk a rágót, ha ki szeretnénk venni a szánkból.
23. Külön papucsot használnak WC-zéshez.
24. Zárható hűtött tároló egy japán bevásárlóközpontban, hogy legyen hová tennünk a romlandó árut, miközben vásárolunk.
25. Egyes nyilvános vécékben különböző zenéket és hangokat játszhatunk le, hogy elnyomják az általunk kiadott kellemetlenebb hangokat.
26. Friss tojást kínáló automata Japánban.
27. A kórházakban kihelyezett szemüvegek gondoskodnak arról, hogy a betegek el tudják olvasni a nekik felírt recepteket és a nekik adott papírokat.
28. A japán vonatokon jól elkülönített dohányzó részlegek találhatók.
29. Maguk után takarító japán szurkolók a 2018-as foci VB-n.
30. Neem, ez nem egy luxusétterem egyik menüje…így néz ki a kórházi koszt Japánban.
Forrás: