24 érdekes tény és adat a világról, amely sokak számára okozhat meglepetést

Az emberiség történelmében számos olyan kifejezetten érdekes dolog található, melyekről ugyan kevesebb szó esik, köszönhetően talán annak, hogy az iskolában sem feltétlenül tanítják őket, de ettől még bizony pokolian izgalmasak és érdekesek.

1. A 4/4, 6/6, 8/8, 10/10, és 12/12-es dátumok minden évben a hét ugyanazon napjára esnek.

715792051_388451600071564.gif

Ezt a ,,jelenséget” Doomsday algoritmusnak nevezzük. Az algoritmus segítségével fejben ki lehet számolni, hogy egy adott dátum a hét melyik napjára esett. Vagyis gyakorlatilag ez egy fejben számolható öröknaptár, melyből könnyedén kiszámolhatjuk, hogyha például április negyedike szerdára esik, akkor az adott évben június hatodika, október tizedike és december tizenkettedike is szerdára fog esni.

2. Az univerzum hivatalos színe a “cosmic latte”, vagyis kozmikus tej. Színkódja: #FFF8E7.

1801212002_196016000765197.jpg

Ez a szín voltaképpen egy ,,átlagolt” szín, melyet Karl Glazebrook és Ivan Baldry, a John Hopkins egyetem két csillagásza, az univerzum összes színét megvizsgálva állapított meg. Több évnyi kutatás és vagy 200.000 galaxis megvizsgálása után megállapították, hogy ez a leggyakoribb szín az univerzumban.

3. Egy svéd házaspár a ,,“Brfxxccxxmnpcccclllmmnprxvclmnckssqlbb11116” nevet adta gyermekének. (,,Albin”-nak kell ejteni)

706533126_1216000874787793.gif

Elmondásuk szerint azért döntöttek így, mert egyfajta művészeti alkotásként tekintenek gyermekükre. A svéd állam emiatt a túlbuzgó névadás miatt, végül 5000 koronára büntette a szülőket.

4. 1938-ban a Time magazin az év emberének választotta Adolf Hitlert, 1939-ben pedig Nobel-békedíjra jelölték.

519026121_841393816000850.gif

Csak a miheztartás végett: a II. világháború is 1939-ben tört ki, éppen miatta.

5. A Las Vegas-i kaszinókban nincsenek órák.

548825600_852374321600089.jpg

Természetesen nem fukarságból, hanem mert így a játékosok könnyebben elveszítik az időérzéküket, és egyúttal nagyobb valószínűséggel maradnak addig a kaszinókban, míg el nem bukják a teljes (kaszinózásra szánt) vagyonukat.

6. Egyesek szerint a Johnny Bravo című animációs sorozat megjósolta a 2001. szeptember 11-i terrortámadást.

1283018482_1160009669195707.jpg

A Cartoon Network-ön sugárzott mesefilm 2001. április 27-i adásában egy moziplakát látható, mely egy égő toronyházat ábrázol, ,,hamarosan” felirattal feltüntetve.

7. A ,,pestistánc” jelenség miatt többen is meghaltak 1518-ban, Strasbourgban.

777973956_1416000956737588.jpg

Az 1518 júliusában kitört ,,táncmániát” egy Frau Troffea nevezetű hölgy indította el, aki heves táncolásba kezdett Strasbourg utcáin. A táncot körülbelül 4-6 napig megállás nélkül folytatta, melyhez időközben, majd 400-an csatlakoztak. Közülük sokan szívrohamban vagy a kimerültség okán hunytak el.

8. Amikor egy hím háziméh elér a csúcsra együttlét közben, a heréi felrobbannak és meghal.

423706098_1504027281600091.jpg

9. Harry Nilsson “Coconut” című dala egyetlen akkordból áll, ám ez is elég volt ahhoz, hogy felkerüljön a Billboard 100-as listájára.

Ez 1972-ben történt és egészen a 8. helyig küzdötte fel magát.

10. A férfiak izzadtságszaga növeli a nők hormonszintjét.

397884064_1587843691600107.jpg

Amerikai kutatók női önkéntesekkel egy, a férfi verejtékben található vegyületet szagoltattak meg, és ebből következve megállapították, hogy a férfiak izzadtságszaga növeli a nők hormonszintjét, fokozza a nemi vágyuk, valamint fölgyorsítja a szívritmusuk.

11. Bár Hitler 1945. április 30-i öngyilkosságát a mai napig tényként kezeljük, erre semmilyen kézzel fogható bizonyíték sincs.

528576843_312116001080692.gif

Olyannyira nincs, hogy Sztálin és az amerikai kormány még évtizedekkel az állítólagos halála után is kerestette őt Argentínában és Dél-Amerikában, ahová egyes titkosszolgálati jelentések szerint, a berlini földalatti bunkeréből menekülhetett a második világháború végén.

12. A Szovjetúnió a 40-es években vodkának álcázott kólákat csempészett.

1487262535_1651600118204786.gif

Tette mindezt azért, mert akkoriban a Szovjetúnióban úgy tekintettek az italra, mint az amerikai imperializmus megtestesülésére. Így Georgy Zhukov kérésére a vegyészek kivonták az italból a karamell színt, hogy kék-fehér csomagolásba töltve és vörös csillaggal díszítve fogyaszthassák a Szovjetúnióban. Összesen ötven láda ilyen üdítő készült.

13. Caligula római császár háborúba küldte csapatait a tenger ellen időszámításunk után 37 és 41 között.

253962466_1472416001179335.jpg

Tengeri kagylókat hozatott vissza a katonákkal, amolyan ,,harci ereklyeként”, mellyel a Neptunus Isten ellen aratott győzelmét volt hivatott alátámasztani.

14. A tigriscápák harcolnak egymással az anyaméhben, sőt, az erősebbik sokszor megeszi a gyengébbet, így kizárólag életrevaló csúcsragadozók születnek meg végül.

1096484847_2010516001182961.jpg

15. A jegesmedve májának fogyasztásába akár bele is halhatunk.

347335036_2111600126475522.gif

Ennek oka a májában felgyülemlő hatalmas mennyiségű A-vitamin, mely az emberre nézve halálos lehet.

16. Marilyn Monroe IQ-ja (163) magasabb volt, mint Albert Einsteiné (160).

905313396_1342872160012690.gif

17. Kutatások kimutatták, hogy ha egy üzletben francia zene szól, akkor a vásárlók hajlamosabbak a francia szőlővidékről származó borokat venni, ha pedig német zene szól, akkor inkább a német vidékekről származó borok a kelendőbbek.

1972945639_916001271246766.gif

18. A görög himnusz összesen 158 versszakból áll.

492384604_1341600134544838.gif

19. Az orvosok hanyag kézírása miatt, mintegy 7000 halálesetet történik évente.

216681722_508217160013454.jpg

20. A Tirannoszaurusz rex közelebb élt időben az emberiséghez, mint a Sztegoszauruszokhoz.

817012576_616316001389155.gif

21. A méz sohasem romlik meg.

1222309514_942653016001468.gif

Történik mindez azért, mert a tömény mézben nem képesek az élesztők és a mikroorganizmusok elszaporodni, így ez a cukros oldat nem romlik meg. Legfeljebb a cukor kristályosodik ki benne, de attól még ugyanúgy ehető marad.

22. A szitakötőknek lapát-alakuló nemi szervük van, mellyel képesek kikotorni a riválisuk spermáját.

1933879169_35911600148335.gif

23. Harry S. Truman elnök nevében semmit sem rövidít az “S” betű.

1778257963_473616001451504.jpg

Truman elnöknek pusztán nagyapjai (Anderson Shipp Truman és Solomon Young) iránti tisztelgésből került be a nevébe az “S” betű.

24. Zárásként pedig egy érdekesség: az emberi agy képes volt arra, hogy elnevezze saját magát!

57811993_66716001521650.gif

Forrás: