20 őrült sofőr, akit azonnal el kellene tiltani a vezetéstől

Autóvezetés közben számtalan olyan lehetetlennek tűnő pillanattal találkozhat az ember, amit ha nem a saját szemével látna, valószínűleg sosem akarna elhinni. Ennek hátterében legtöbbször a felelőtlen és végtelenül őrült sofőrök állnak, akik láttán az ember csak töri a fejét, hogy hogyan kaphatott jogosítványt egy ilyen ember. Bárhogy is, de megkapták, így pedig az alábbiakhoz hasonló félelmetes pillanatokkal „szórakoztatnak” bennünket az utakon.

1. Hogyan veszítsd el a matracod, törd el a kezed és okozz autó-balesetet egyszerre?!

185045038_926219000768085.jpg

2. Nyilván tökéletes alternatíva a negyedik kerék helyett.

1532411079_1354869219000861.jpg

3. ,,Vigyázat, jövök!”

4. ,,120 km/h-ával haladtunk az autópályán, mikor úgy döntöttem, hogy megelőzöm az előttem meglehetősen bizonytalanul haladó sofőrt. Mikor mellé értem, láttam, hogy a drágám késsel-villával eszik a tányérjából, miközben ráadásként még telefonál is.”

1985385378_1190009680534918.jpg

5. Nincs is jobb hely és idő egy könnyed regény olvasásra, mint a belső sávban 140-el száguldozva, előzés közben.

1522721769_941060619000949.jpg

6. Szomorú látni, hogy létezik ilyen felelőtlen édesanya. Szerencsére ezúttal senkinek sem esett bántódása.

7. ,,A taxisom egy jegyzetet olvas “hogyan tanuljunk meg forgalomban vezetni” címmel. Aggódnom kellene?!”

42634192_1232447719001052.jpg

8. Csak kifizetődött végül a sok évnyi Tetris-ezés.

2094614279_1046118101900113.jpg

9. ,,Először azt hittem, csak egy hátizsák…”

1752880393_559138461900120.jpg

10. Gonosz vagyok, ha azt mondom, megérdemelte…?!

11. A mögötte közlekedő autósok aligha fogják díjazni a hanyagságát.

1041091142_571900123640773.jpg

12. Nem volt kéznél gumipók.

13. Ilyet sem lát mindennap az ember.

1819411761_2031900135940344.jpg

14. Hajvasalás, 90 km/h-ás sebességnél, munkába menet.

15. Kíváncsi lennék, miért vetették el a szétszerelve elszállítás ötletét.

744111482_684946131900148.jpg

16. Valószínűleg nem a legbiztonságosabb módja a téglaszállításnak.

346357596_1458201190015091.jpg

17. A hét idiótája cím nyertese.

711450722_2025319001579352.jpg

18. Megérte spórolni a házhoz szállítási költségen?!

981429293_1728611900163122.jpg

19. ,,Csak megállt, tankolt egyet, majd továbbhajtott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.”

91864323_521900177704202.jpg

20. Ez a férfi újraértelmezte a napellenzők használatát…

55504364_1978827151900174.jpg

Forrás: