20 felvétel a fájdalomról és az örömről, amelyet csak a 90-es évek gyermekei érthetnek

Bár minden kornak és minden generációnak megvannak a maga sajátos hóbortjai és szokásai, mégis talán a 90-es évek gyermekeit érte a legtöbb inger ilyen téren, hisz az ő fiatalságuk alatt olyan generációkat meghatározó változások történtek, mint az internet vagy például a mobiltelefonok elterjedése. Történt azonban még egy s más a 90-es években születettek gyerekkorában, melyek közül össze is gyűjtöttünk most néhányat, melyekre olykor mérges bosszúsággal, máskor örömkönnyekkel küszködve emlékszünk vissza.

1. Talán nem tettünk le sok dolgot az asztalra mi, a 90-es években születettek, de arra azért büszkék lehetünk, hogy mi sosem lennénk képesek úgy öltöztetni a gyerekeinket, ahogy minket öltöztettek anno.

1065075985_767960202065565.jpg

  

2. Nem volt Facebook, és nem tudtuk, hogy mik azok a “közösségi oldalak”. MyVIP és iWiW volt helyette, de ezekkel is megvoltunk.

1054992394_1990202078491279.jpg

  

3. Nehéz volt úgy játszani vele, hogy ne tegyük tönkre.

46848237_640202074048075.jpg

4. A hűtőt még nem a különböző országokból szerzett hűtőmágnesekkel, hanem matricákkal díszítettük.

1997010143_238775300202084.jpg

5. 2003-ban 1500 forint volt egy 30 napos tanuló BKV bérlet.

921351271_294763700202099.jpg

6. Minden egyes chipset annak reményében bontottunk ki, hogy talán egy új, ritka Pokémon tazo lapul majd a mélyén.

1615500743_288010202099332.jpg

7. Ez egyedülálló rangot képviselt.

958052812_658472102021046.jpg

8. Nem volt még vörös szem csökkentő hiper-szuper kamera, ezért 100-ból 100 fotó ilyen volt.

1000154359_950202100985887.jpg

9. Ezek akár a 90-es évek jelképei is lehetnének.

1845693693_374489570202111.jpg

10. Az iskolából hazatérve lehuppantunk a tévé elé és a Varázslatos iskolabusz című mesefilmből tanultuk meg azokat a dolgokat, amikhez az iskolában túl lusták voltunk.

1350278704_65142020212323.jpg

11. Ha meg tudod nevezni a képen látható karaktereket, akkor Te még tudod, milyen volt igazi mesefilmeket nézni.

1889634303_308454202021283.jpg

  

12. Mi még ezeket a mesefilmeket néztük, miközben mondjuk egy finom Bombi puszedlin nyammogtunk.

841978547_1020213668366782.JPG

  

13. A PEZ cukorkák önmagukban is finomak voltak, de azért a hozzá kapható millióféle tartók tették igazán különlegessé.

936846077_881202021405163.jpg

14. Nem volt iPhone, meg 4K-s videojáték. Ilyen volt. És imádtuk. Aztán mikor megjelent a PlayStation 1, az maga volt a mennyország. Már amikor épp elindította a játékokat…azért mindig imádkozni kellett kicsit.

1378128299_202021454469034.jpg

15. Egy ilyen telefonért bármikor eladtuk volna a lelkünket.

912480171_650178380202150.jpg

16. Ez felért egy mini-traumával.

1568446216_1309986500202151.jpg

17. Magunk sem tudjuk, miért…de menőnek tartottuk ezeket.

592629415_620202162176569.jpg

18. Kevés rosszabb dolog volt annál, mint amikor meghalt a Tamagotchink.

155013631_1098919470202174.jpg

19. A mai gyerekek már nem tudják, hogy miért olyan fájdalmas ez a pillanat.

20. Végezetül pedig az ikonikus szőnyeg. Nekünk még ez volt a Grand Theft Auto akkoriban…

797398579_348536020217795.jpg

Forrás: