20 dolog, amelyet egyesek bűntudat nélkül dobtak ki, mások pedig boldogan összeszedték őket

Egyes országokban az emberek néha hibátlan, olykor szinte új dolgokat is gondolkodás nélkül a kukába dobnak. Számukra egy beragadt laptop billentyű elég ahhoz, hogy megszabaduljanak a laptoptól, ahogy az antik festményeket és tükröket is bűntudat nélkül dobják a szemétbe. Érthető módon épp ezért vannak olyan emberek, tágra nyílt szemekkel járnak a kukák közelében, hiszen sosem tudhatják, milyen kincsekre bukkannak éppen.

1. ,,A társasházunkban van egy hely, ahol az emberek kirakhatják azokat a dolgokat, amikre már nincs szükségük, és ha valaki másnak kell, akkor az pedig nyugodtan hazaviheti őket.”

1118716584_631938320001108.jpg

,,Tegnap késő este egy Apple TV-t, egy bluetooth-os hangszórót és egy kiváló állapotú MacBook-ot is találtam itt, amit az előző tulajdonosa azért dobott ki, mert az egyik billentyűje be volt ragadva. Könnyedén kijavítottam, és most olyan, mint az új.”

2. ,,Találtam egy kávéfőzőt egy szemetes mellett. Kicsit meg kellett bütykölnöm, de azóta tökéletesen működik és nagyon finom kávét főz!”

1653936574_1215920001263276.jpg

3. ,,Találtam 2 olajfestményt, amiket 1929 és 1934 között festettek. Nem hiszem el, hogy valaki kidobta őket.”

2141670073_1200013339159942.jpg

4. ,,A szemetesnek támasztva találtam. Köszönöm, Te ismeretlen zenész.”

1076997418_1517940200014147.jpg

5. ,,Ezeket a tökéletes állapotú székeket találtam az út mellett, amikor az egyik gazdag városnegyedben jártam.”

2132459353_165420001537659.jpg

6. ,,Ezt a kosarat találtam a szemétben. Olyan új, hogy még a címke is rajta volt.”

1665028721_1721200016726389.jpg

7. ,,Két teli ékszerdoboz. A család egyik barátja ki akarta dobni őket, de inkább megtartottam őket magamnak.”

1897120226_1112000173599805.jpg

8. ,,Láttam, hogy egy srác egy dobozt tesz a kukába, majd mikor elment, megnéztem, hogy mi van benne.”

1638833597_1180697200017868.jpg

9. ,,Találtam egy teljesen hibátlan irodai széket a kuka mellett. Azóta már el is adtam.”

1507543728_427380820001889.jpg

10. ,,Egyetemista vagyok, és ma az iskola felé menet találtam ezt a csodálatos tükröt egy kukának támasztva.”

1700034862_87200019057736.jpg

11. ,,Ma találtam ezt a 200 dolláros nyomtatót az egyetemünk kukájában. Hibátlanul működik és a dobozában még tintapatronok is voltak.”

701487652_720002088908213.jpg

12. ,,A virágbolt melletti kukánál több tucat virágcsokrot találtam, amiket azért dobtak ki, mert egy kicsit már megfonnyadtak. Hazahoztam őket, és ilyen csokrokat készítettem belőlük.”

35548667_1420002177599409.jpg

13. ,,Apple AirPod-ot találtam egy egyetem melletti kukában, ahol gazdag gyerekek tanulnak.”

1381453148_1832000225691961.jpg

14. ,,Ezt a Mendini hegedűt egy kukában találtam. Életem legjobb felfedezése!”

377486879_172105200023289.jpg

15. ,,Valaki kidobott egy 130 centis okos tévét, én pedig hazahoztam.”

1472052968_1803200024314447.jpg

,,A tévé teljesen hibátlan volt, azt hiszem, hogy csak azért dobták ki, mert újabbra vagy nagyobbra cserélték."

16. ,,Az út szélén találtam ezt a komódot. Ami a legjobb: már nagyon régóta szerettem volna egy ilyet.”

1188031771_1014200025413048.jpg

17. ,,Köszönöm, Fred.”

848492403_1312000254304763.jpg

18. ,,Találtam egy törött képernyőjű iPhone 7 Plus-t. Minden más tökéletesen működik rajta, ha nem lenne betörve a kijelzője, olyan lenne, mint az új.”

1968868523_1007720002699234.jpg

19. ,,Ezeket a serpenyőket egy bolt közelében lévő kukában találta. Nyilván valaki visszaküldte őket, az eladó pedig egyszerűen a kukába dobta.”

2116024696_2070758820002774.jpg

,,Az új áruk egyébként 100 dollár!"

20. ,,Ezt a virágot egy lakóház szemetesében találtam. Kivittem és a bejárati ajtó elé tettem, a többit pedig a természetre bíztam.”

1044658358_1753692000286301.jpg

Bónusz: ,,Kidobtuk a régi, kihúzhatós kanapénkat. A párnákért mentem csak vissza, de már az ablakból láttam, ahogy felteszik a kocsi tetejére és elhajtanak onnan. Semmit sem tudtam csinálni, pedig szólni akartam, hogy azért dobtuk ki, mert tele van ágyi poloskákkal."

48327574_1947349512000295.jpg

Forrás: