20+ alak, akiknek a magas elvárásai kiábrándító valóságba ütköztek

Felnőttként az ember legtöbbször már észre sem veszi, hogy milyen gyakran nem érjük el azt, amit szeretnénk. Gyerekkorban ilyen alkalmakkor a fenekünket földhöz verve hisztiztünk, de a felnőtté válás során megtanultuk például, hogy néha az általunk kinézett fából készült dizájner szék helyett egy hokedlivel is be kell érnünk, és az interneten rendelt ruhákkal kapcsolatban sem szabad túl nagy elvárásokat támasztani, akárcsak a saját cukrászkészségünkkel szemben.

Cikkünk hősei is jól tudják, hogy az élet néha bizony kiábrándító tud lenni, ezért páratlan kudarcaikat az interneten is megosztották, hogy legalább együtt, közösen nevethessünk rajtuk egy jót.

1. ,,Holnap van a születésnapom, és ebben a ruhában szerettem volna ünnepelni. Ez most ugye csak vicc?”

1243954760_772100061856959.jpg

2. ,,Igen, pontosan ezt a széket szerettem volna, köszönöm!”

596003833_1021000674674616.jpg

3. Talán szállítás közben felnőtt a lány, nem tudjuk.

794135668_121000687740083.jpg

4. ,,Minden, amit az online vásárlásaimról tudnotok kell.”

115017151_1905556662100073.jpg

5. Mindannyian éreztünk már úgy magunkat, mint ez a medve.

982066671_2111616921000706.jpg

6. ,,Megpróbáltam rókás tortát készíteni a szerelmemnek.”

1466850367_1275839210008688.jpg

7. A képen mintha kicsit másképp nézett volna ki ez a haj.

1125069424_1921000868272982.jpg

8. Ezek a szellemek tényleg rémisztőek.

1446969808_960947121000870.jpg

9. ,,Amit rendeltem, és amit kaptam 30 ezer forintért.”

1773683951_1210009706684981.jpg

10. ,,Minden tőlem telhetőt megtettem.”

347714334_852210009800316.jpg

11. ,,Ezt a csokrot anyám rendelte.”

1875036045_621001093671739.jpg

12. ,,Amit rendeltem és amit kaptam. Panaszt tettem a cégnél, erre ugyanazt elküldték még egyszer.”

1577980219_1342100109117363.jpg

13. Szivárványos tortasütés: mission failed.

821568041_63621001183895.jpg

14. Bon appétit!

1916357549_652370210011003.jpg

15. ,,A születésnapomra új kabátot rendeltem magamnak az interneten. Köszönöm, hogy tönkretettétek a születésnapom!”

87541225_921001203042712.jpg

16. ,,Szóval ez rózsaszín Converse-nek indult.”

341207430_1059393621001213.jpg

17. Szegény bébi Yoda.

644394093_1143210013870311.jpg

18. ,,Készítettem magamnak egy születésnapi tortát.”

517256653_88567652100130.jpg

19. ,,Hol van az 5 centis tésztám?”

1758076748_274021001367212.jpg

20. ,,A férjem maszkot rendelt magának Halloweenre.”

1327463461_1231210014539471.jpg

21. ,,Amit rendeltem és amit kaptam.”

1291756029_2210014071284290.jpg

22. ,,Keress 10 különbséget a két kép között.”

1603200591_1091210015729765.jpg

23. ,,Ma végre megkaptam a ruhát, amit rendeltem. Ahhjj…”

1351062175_260243210015293.jpg

Forrás: