16 személy megosztotta azokat a fotókat, amik “előtte-utána” részre osztották az életüket

Minden ember életében történnek komoly változások, néha anélkül, hogy ez azonnal egyértelmű lenne számunkra. Ennek megfelelően a legtöbbünknek nem is sikerül ezeket a pillanatokat lencsevégre rögzíteni, cikkünk hősei azonban kivételt képeznek ez alól. A most következő emberek komoly műtéteket éltek túl, elvesztették szeretteiket, vagy épp olyan négylábú barátokra bukkantak, akik később megmentették az életüket.

A Liked.hu-nál tudjuk, hogy milyen nehéz dolog átélni az életünket teljes egészében felforgató eseményeket, hát még nyilvánosan beszélni róluk másoknak, ezért nem győzzük emelni a kalapunkat a most következő (és hozzájuk hasonló) emberek bátorsága előtt.

1. ,,Én és a menyasszonyom, Olívia, 2017. márciusában. Szeretem és utálom ezt a fényképet egyszerre, mivel ez volt az utolsó közös képünk. Olívia autóbalesetben elhunyt.”

85308166_821600056960721.jpg

2. ,,Ezt a képet édesanyámról készítették, hogy megmutassák annak a férfinek, aki feleségül akarta őt venni. Kiderült, hogy a férfi tuberkulózisban szenved, amit végig titkolt édesanyám elől. Szerencsére anyám nem ment hozzá feleségül.”

560279407_636112416000574.jpg

3. ,,Ezt a képet akkor készítettem, amikor megtudtam, hogy Lyme-kórom van. Az egyetemet is ott akartam hagyni, de a barátaim lebeszéltek róla.”

1569364157_1201600069024147.jpg

4. ,,Az egyetemen olyan pletykák terjedtek, hogy csak kitaláltam a betegségemet, és valójában ellógom az órákat. Ezt a képet azután készítettem, miután az orvosok közölték velem, hogy az egy éves kezelés után végre újra tudok járni.”

1934841333_277160006205999.jpg

5. ,,5 évnyi tengeralattjárón történő szolgálat után hazatértem, depressziós lettem, és sokat gondoltam az öngyilkosságra. Alkoholista lettem, de ez a kutya ráébresztett, hogy nem érhet így véget az életem.”

1109142252_1761600078500823.jpg

6. ,,A feleségem ikreket szült. A szülés már megkezdődött, amikor kiderült, hogy császármetszést kell alkalmazni. Szerencsére végül minden jól sikerült.”

1552497066_729578816000781.jpg

7. ,,50 ezer dolláros adóssággal és egy fillér nélkül érkeztem New Yorkba. Munkám sem volt, gyakorlatilag az utcán éltem. Azóta minden megváltozott.”

245532138_655510160008914.jpg

8. ,,Az első lépéseim a gerincműtétem után. Ebben a pillanatban az egész életem megváltozott.”

1063956864_816000827432614.jpg

9. ,,2 héttel ezelőtt szültem egy lányt. Ez még nagy boldogság volt, ám ugyanazon a napon rájöttem, hogy az apja megcsalt engem. Másnap elhagytam őt.”

635316778_1948916000978274.jpg

10. ,,A barátom 8 év után üzenetben szakított velem, mivel nem tetszett neki, hogy a kollégám hozzám ért az egyik céges fotón.”

1232453123_1761600104821862.jpg

11. ,,A terhesség 24. hete. Több mint 10 éve álmodtunk egy gyermekről, de a feleségem folyamatosan gyengült, azt hittem, nem fogja túlélni. A fényképet követő napon megszülte a gyermekünket.”

766816860_1721675160010772.jpg

12. ,,A barátom benevezett egy filmfesztiválra, és ez volt az a pillanat, amikor a zsűri bejelentette, hogy nyert.”

516374935_2047160011323718.jpg

13. ,,Az étkezési zavarom miatt a hajam kihullott, az arcom megduzzadt, és folyamatosan rosszul voltam. De megváltoztattam az életemet!”

1933291876_2033827361600115.jpg

14. ,,Ezüstérmet nyertem egy karate bajnokságon, de becsípődött a hátam és 2 hétig ágyban kellett feküdnöm. Ez a fotó emlékeztetőül szolgál nekem, hogy sose feledkezzek meg az egészségemről.”

1345232951_538841600126522.jpg

15. ,,Ezen a képen 18 éves voltam. Az orvosok obszesszív-kompulzív zavar és skizofrénia jeleit diagnosztizálták nálam. A teljes felépülés ezután 2 évig tartott.”

2105403773_621600132491333.jpg

16. ,,Elhíztam, ezért a barátom SMS-ben szakított velem. Ekkor megváltoztattam az életemet, és így nézek ki most.”

283514895_551780160018169.jpg

Forrás: