16 személy, akik plasztikai sebészre bízták magukat, és határozottan jól döntöttek

A plasztikai sebészet mostoha egy dolog, az emberek ugyanis néha elvetik a sulykot és több kárt okoznak maguknak, mint hasznot. A plasztikai műtétek világa cseppet sem új keletű dolog, őseink már több ezer évvel ezelőtt is használtak különféle módszereket az emberek megjelenésének átalakítása céljára – igaz, ez jóval primitívebb és veszélyesebb volt, mint a ma használt eljárások.

Bár az interneten legtöbbször az elbaltázott, túlzásba vitt plasztikai műtéteken szoktunk nevetni, illik azért egy kis figyelmet szentelni azokra a beavatkozásokra is, melyek nemcsak hogy jó döntésnek bizonyultak, de rendkívül látványos eredménnyel is kecsegtettek – pozitív értelemben. Cikkünk hősei éppen ilyenek, előtte-utána fotóikat pedig a közösségi oldalakon keresztül osztották meg a nagyvilággal.

1. ,,2 héttel a műtét után.”

1431020090_1749709000515129.jpg

2. Strabismus (kancsalság) korrekció.

1471794670_1313565809000639.jpg

3. ,,A bal oldali fotó 10 hónappal a műtét előtt, a jobb oldali 2 héttel később készült.”

552164185_885090006007445.jpg

4. ,,Az orrplasztika végre megmentett a komplexusaimtól, és szabadabban lélegezhetek.”

2063519137_1090007098643654.jpg

5. Szemmel látható átalakulás egy állkapocsműtét után.

1680216513_603975230900073.jpg

6. ,,4 nappal az állkapocsműtétem után.”

1100073648_985090007978470.jpg

7. A rhinoplastia és a genioplasztika eredményei.

500838136_1137409000836016.jpg

8. ,,Nagyon boldog vagyok az eredménnyel.”

356577710_560900084686721.jpg

9. ,,Születésem óta strabismusom volt, ami zavart a látásban. 5 évvel ezelőtt műtétet végeztettem magamon, és az egész életem megváltozott.”

1726814226_570900083783936.jpg

10. Állkapocsműtét előtt és után.

1124159136_1231750900097793.jpg

11. ,,Még az orrom is megváltozott az állkapocsműtét után, pedig ahhoz hozzá sem nyúltak.”

1612925218_1425450900096215.jpg

12. ,,Műtét előtt és után.”

1580940551_101610900093403.jpg

13. ,,Műtét előtt, közben és másfél hónappal utána.”

1136709250_1990325609001074.jpg

14. ,,Megjavították a szemem.”

1209956591_1481714080900101.jpg

15. Strabismus korrekció előtt és után.

419988341_2127109001039990.jpg

16. ,,Nekem sajnos nincs előtte képem, mert úgy néztek ki a fogaim, hogy soha nem engedtem senkinek, hogy képet készítsen róluk. De nagyon boldog vagyok az eredménnyel, ezt higgyétek el!”

1330270361_1590900111895262.jpg

Forrás: