16 dolog, amely a spanyolok számára egészen hétköznapinak számít, de a világ többi részén nem

Valószínűleg még azok is hallottak a sziesztáról, a hangoskodásukról, vagy a folyamatos késésükről mindenhonnan, akik egyébként még soha nem jártak Spanyolországban. A spanyolok azonban ennél jóval furcsábbak: leszedik a héjat az összes létező gyümölcsről, és a szemetet sokszor közvetlenül a padlóra dobják.

Gondosan átolvastuk a Spanyolországban élő emberek blogjait, hogy összeállíthassunk nektek egy rövid listát azokról a dolgokról, amikre mindenképpen fel kell készülnünk, ha esetleg egy spanyolországi utazást tervezünk.

1. Séta nedves hajjal

914619094_1768080100005779.jpg

A spanyolok úgy döntöttek, hogy nem lefekvés előtt, hanem reggel munkába és iskolába indulás előtt mossák meg a hajukat. Ilyenkor nem is nagyon foglalkoznak hajszárítással, mivel a reggeli utazással töltött idő éppen elegendő rá, hogy megszáradjon a hajuk, mire elérik az úti céljukat.

2. Melléknevek ismétlése

Míg a világ többi országában élő emberek általában azt mondják: „ez egy nagyon szép lány”, addig a spanyolok azt mondják: „ez egy gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű lány”. Azért ismétlik a mellékneveket, hogy a beszédük érzelmesebb jellegű legyen.

3. Gyerekekkel kocsmázás

66095864_1224731000065643.jpg

Spanyolországban teljesen általánosnak tartják, hogy az egész családdal járnak kocsmázni az emberek. Még késő este vagy akár éjszaka is találkozhatunk gyerekekkel érkező emberekkel a kocsmákban.

4. Minden gyümölcsöt meghámoznak

1287340690_2089687451000077.jpg

Spanyolországban nemcsak a narancsot, a citromot és mondjuk az ananászt hámozzák, de tulajdonképpen minden gyümölcsöt: még az almát és az őszibarackot is. Ennek a furcsa szokásnak egészen egyszerű magyarázata van: a vidéki lakosok nem mindig fértek hozzá tiszta vízhez, így a baktériumok elleni védelem érdekében kénytelenek voltak leszedni a héjat minden gyümölcsről.

5. Egyenlő arányban elosztott számla

Egy étteremben vagy kávézóban azért fizetünk, amit elfogyasztottunk. Legalábbis a világ többi részén így működik, de a spanyolok másképp gondolkoznak: ők ha egy baráti társasággal mennek el valahová, mindig egyenlő arányban osztják meg egymást között a számlát, függetlenül attól, hogy ki-mit és mennyiért rendelt.

6. Félórás kávészünetek

1049183802_122263100008272.jpg

A sziesztáról és a két órás vacsorázásukról mindenki hallott már legendát, de azt is illik tudni, hogy a spanyolok nem igazán szeretnek dolgozni. Máskülönben mivel magyarázhatnánk például a félórás kávészüneteiket? A spanyolok ráadásul minden nap 11 órakor elhagyják a munkahelyüket, hogy bárokba és étterembe menjenek a barátaikkal.

7. Alkoholvásárláskor nem kérnek személyit

Sok országban, beleértve az Egyesült Államokat vagy mondjuk Magyarországot, az éber eladók mindenkitől elkérik a személyit alkoholvásárláskor, akik gyanúsan fiatalnak tűnnek. Spanyolországban 99,9%-os valószínűséggel azonban ez nem történik meg. Ugyanez igaz cigarettavásárláskor.

8. Közvetlenül a padlóra dobott szemét

841971887_461000085792485.jpg

Ugye Te is sietve szeded fel, ha mondjuk egy szalvétát vagy egy fogpiszkálót a földre ejtesz egy étteremben? Spanyolországban a helyiek nem foglalkoznak ilyenekkel, sőt, sokszor szándékosan a földre dobják a szemetet, mivel úgy ítélik meg, hogy onnan könnyebb összegyűjteni.

9. Péntek 13 helyett a keddektől félnek.

Egy régi spanyol közmondás szerint kedden tilos férjhez menni, utazni, sőt egyáltalán mozogni is. A magyarázat egyszerű: a legenda szerint a kedd Arész, a háború Istenének napja.

10. Nem félnek a szoros testi érintkezéstől

1999555933_708179610000904.jpg

Úgy tűnik, hogy a spanyolok nem ismerik az intim szféra fogalmát: a beszélgetések alkalmával mindig túlságosan közel állnak partnerükhöz, és nem ritka, hogy egymás térdére vagy vállára tett kézzel beszélgetnek. Ez a fajta nyitottság nagyon jótékony hatással van a kommunikációjukra.

11. Lefagyasztják a kenyeret

1924075498_722925910001009.jpg

Ha egy spanyol ember házában találjuk magunkat, akkor szinte teljesen biztosak lehetünk benne, hogy lapul egy vekni kenyér a fagyasztójában. Ez teljesen bevett dolog arrafelé: a kenyeret napokkal előre megveszik és a fagyasztóban tárolják az állaga és íze megőrzése végett.

12. Ne használd a “vízforraló” szót

A la tetera spanyolul teáskannát jelent, de a hétköznapi életben ritkán hallható. Ennek oka, hogy a teával kapcsolatos témát gyakorlatilag teljesen kerülik az országban, ez a nemzet inkább a kávét részesíti előnyben.

13. 5 részre osztott napok

536022088_1748394871000119.jpg

A spanyolok úgy gondolták, hogy a négy részre osztott nap túl kevés. Ezért a reggel, dél, este és éjszaka közé beszúrtak még egyet: ezt madrugada-nak hívják és az éjféltől délelőttig tartó szakaszt jelöli.

14. Nagyon népszerű a boroskóla

379169245_55316100012054.jpg

Sok helyen népszerű szódával keverni a bort, de a spanyolok a boros-kólára esküsznek. A kalimotxo névre keresztelt italt a baszkok találták ki, és nagyon népszerű a fiatalok körében, mivel ízletes és nagyon olcsón előállítható.

15. Nem mosnak kezet

1783061182_1010001345047386.jpg

A spanyolok gyakran sétálnak cipővel a házban, de más furcsa szokásaik is vannak: a munkából hazaérve vagy vécézés után például nem mosnak kezet. Ez nagyon furcsának tűnhet a turistáknak, de a spanyolok valószínűleg úgy érzik, hogy elég tiszták ahhoz az utcák és a nyilvános helyek, hogy ezt elmulaszthassák.

16. A terhes nők speciális teszttel vizsgálják, hogy ehetnek-e jamónt

1758405970_1034918610001357.jpg

A szokásos terhességi vizsgálatokon túl Spanyolországon a nők azt is vizsgálják, hogy tudnak-e enni jamón-t a terhesség idején. Ez egy extrafinom spanyol sonkafajta, de mint kiderült, a terhes nőknél toxoplazmózist okozhat, ami veszélyes a magzatra. Ezért a terhesség idején külön tesztet végeznek, amivel eldönthető, hogy az adott nő számára biztonságos-e a sonkafogyasztás.

Forrás: