12 dolog, amely akkor történne, hogyha minden pénz eltűnne a világról

A mai világban a pénz irányítja az életünket, hiszen annak segítségével tudjuk megteremteni magunknak a megélhetést, abból tudjuk a céljainkat megvalósítani és még sorolhatnánk azokat a dolgokat, amiket ezzel együtt tehetünk meg. Ha nem lenne pénz, az nagyon sok mindent befolyásolna a világon például a társadalmat, a politikát és a munka világát is. Mostani posztunkban 10 dolgot hoztunk el, ami nagy valószínűséggel bekövetkezne ha eltűnne a pénz.

1, Kevesebb válás lenne

Statisztikai adatok alapján a válások többnyire pénzügyi okok miatt következnek be. Ha nem lenne pénz akkor az általa generált stressz is eltűnne. Ez pedig kevesebb váláshoz vezetne.

1651546252_24200805704378.jpg

2, Kevesebb háború lenne

A leghíresebb háborúknak a pénz ellenőrzéshez volt köze, mert az országok át akarták venni a hatalmat és az irányítást más nemzetek fölött, ám ehhez harcolniuk kellett egymással. A pénzhiány megoldaná a problémát, ugyanis jelentősen csökkentené a háború kialakulását.

1066501813_832220080577913.jpg

3, Nem lenne hajléktalan ember

A mai világban mindenki házat/lakást akar venni, hogy legyen hol laknia, ám ehhez kemény pénzeket kell hitelben felvenni, amit ha nem törlesztenek megfelelően akkor sokan hajléktalanok lesznek. Ha nem lenne pénz akkor senkinek sem kellene házat vennie vagy bérelnie, így mindenki ugyanolyan körülmények között élne.

348856126_1200806084481620.jpg

4, A materializmus csökken

Sokan úgy gondolják, hogy a materializmus egyenlő a pénz iránti szeretettel. Ha viszont nem lenne pénz a világon, akkor a materalizmusnak vége lenne, mert nem maradna pénz ezekre a dolgokra.

1783412274_852520080777178.jpg

5, Megszűnik a luxus

A luxustermékek, tevékenységek úgy mint a legújabb technológiák és utazások már nem fognak luxusnak számítani, mert mindenkinek esélye lesz arra, hogy ezeket megszerezze, megtapasztalja.

752288432_678288932008086.jpg

6, Visszaesne a kereskedelem

A pénzhiány a kereskedelem visszaesését jelentené, ami azt vonná maga után, hogy az embereknek saját maguknak kellene kitermelni és cserélgetni az áruikat. Viszont az emberek nem tudnák, hogy miért mit kellene adni, ez pedig kereskedelmi válságot okozna.

1598927596_1705312882008096.jpg

7, Vége lenne az online vásárlásnak

Az online vásárlás napról napra növekszik, ám a pénz eltűnésével az online vásárlás is véget érne. Az emberek nem tudnának semmit sem online beszerezni így az online kereskedelemnek is kampec lenne.

2087077775_1292200809087838.jpg

8, Változna a foglalkoztatás

Ha a pénz eltűnne akkor két lehetséges opció lenne:

1, Az emberek vagy boldogan mennének dolgozni, mert nem kellene olyan keményen dolgozniuk és túlórázniuk, hogy egy kis plusz pénzhez jussanak,

2, Vagy egyáltalán nem mennének munkába, mivel nem lenne pénz, amiből céljaikat megvalósíthatnák.

367577968_71872008107770.jpg

9, Kimerülnének az erőforrások

Most pénzre van szükség a különböző cikkek megszerzéséhez, ám ha nem lenne pénz ezek még gyorsabban elfogynának, hiszen az emberek gond nélkül és könnyedén beszerezhetnék azokat. Ez az erőforrások megcsappanását jelentené.

1173402180_531920081129863.jpg

10, Kevesebb lenne korrupció és kizsákmányolás

A pénz eltűnésével csökkenne a korrupció és a munkavállalók kizsákmányolása is. A pénz már nem játszana szerepet a be és kifizetésekben, a gazdagok már nem lennének olyan gazdagok, s a munkavállalókat sem lehetne úgy kihasználni, mint napjainkban. Ez a jelenség a politikai világot is nagy mértékben befolyásolná, sőt a megszűnne a pénzmosás is.

1757712603_842623200811211.jpg

11. A világ kevésbé lenne összekapcsolva.

A pénz nem léte azt jelentené, hogy nem lennének kereskedelmi megállapodások az országok között, és nem lenne globális gazdaság. Az Európai Unióhoz hasonló szervezetek sokat szenvednének ettől. Az országok valószínűleg meghúznák a határaikat, és az embereknek nehezebb lenne elutazni más országokba.

978640293_1278820081235318.jpg

12. Kevésebb különbség a gazdag és a szegény országok között

Ha nem lenne pénz a világon, az ilyen különbségek is eltűnnének. Az országok egyenlőek lennének számokban, és talán egyenlőek lennének fontosságban is.

141096337_896200813708335.jpg

Forrás: