11 sztár gyereke, akik egy szempillantás alatt nőttek fel

A gyerekek rendkívül gyorsan felnőnek – ez közismert tény -, de úgy tűnik, hogy a hírességek gyerekei még gyorsabban nőnek fel. Olyan érzés, mintha csak tegnap történt volna meg, amikor Angelina Jolie örökbe fogadta gyermekeit, vagy amikor Johnny Depp bejelentette lánya születését. De ma ezek a gyerekek már felnőttek, és már saját karrierjüket is elkezdték építeni.

Úgy döntöttünk, hogy megnézzük, hogyan néznek ki ma a híres szülők gyerekei, valamint hogy mivel foglalkoznak.

Maddox Jolie-Pitt

485710135_147611121009386.jpg

Maddoxot 2002-ben Angelina Jolie fogadta örökbe Kambodzsában, 7 hónapos korában. Jolie 3 örökbefogadott gyereke közül ő az első. Ma Maddox egy jóképű srác, aki már gyártott egy filmet First They Killed My Father, vagyis Először az apámat ölték meg címmel, neves édesanyjával együtt. A filmet 9 díjra jelölték, és közülük 3-at megnyert. Maddox színészként is dolgozik.

Paris Jackson

765596658_1784121009127189.jpg

Paris Jackson Michael Jackson és Debbie Rowe egyetlen lánya. Az 1998-ban született Paris most 23 éves. Modellként, színésznőként, énekesként és zenészként dolgozik. Olyan filmekben játszott, mint Gringo (2018), és különféle tévéműsorokban szerepelt, többek között az Ellen DeGeneres showban és az Oprah Winfrey Show-ban.

Lily-Rose Depp

541072666_471210105901338.jpg

Johnny Depp és Vanessa Paradis lánya magabiztosan hódítja meg a filmezés világát, és máris azzal büszkélkedhet, hogy elnyerte a „Legjobb színésznő” díját a 4. Los Angeles-i Filmfesztiválon. Lily már csaknem 10 filmben játszott, például az V. Henrik (2019), A hűséges férfi (2018) és a La danseuse-ben (2016).

Zahara Marley Jolie-Pitt

1588443050_1818531712101017.jpg

Az Etiópiában született Zaharát Angelina Jolie színésznő fogadta örökbe 2005-ben. Most Zahara 16 éves, és máris büszkélkedhet néhány filmszereppel. Zahara arról álmodozik, hogy modell lesz.

Dylan Brosnan

Embed from Getty Images

Dylan, Pierce Brosnan és Keely Shaye Brosnan fia, aki 1997-ben született. Apja nyomdokaiba lépve Dylan operatőri és színészi pályán próbálkozik. Olyan filmekben láthatod, mint az Out of Reach (2015), a Poisoning Paradise (2017) és a The Young Motivators Club (2018).

1635525653_257177751210106.jpg

Rumer Willis

1281889757_909121011973301.jpg

Rumer, Demi Moore színésznő és Bruce Willis színész 3 lánya közül a legidősebb. Színészi karrierjét 1995-ben kezdte 7 éves korában a Tegnap és ma című tragikomédiával, és azóta már több mint 20 filmben játszott. Egyik utolsó munkája Quentin Tarantino Volt egyszer egy… Hollywood című filmjében volt, ahol Joanna Pettetet alakította.

Liv Freundlich

1389025668_1078029012101108.jpg

Liv Julianne Moore színésznő és rendező férje, Bart Freundlich második gyermeke. Mint sok híresség gyereke, ő is úgy döntött, hogy színészettel kezdi karrierjét. Debütálása az apja által rendezett, Házasság a négyzeten című filmben volt, ahol híres édesanyjával és testvérével, Caleb-el közösen szerepelt.

Zoë Kravitz

939504037_966335112101241.jpg

Zoë a színész-zenész, Lenny Kravitz és Lisa Bonet színésznő lánya. Zoë színészi pályafutása sikeres, emellett énekesnő és modell. Már dolgozott olyan híres márkákkal, mint a Tiffany & Co., a Vera Wang, a Balenciaga és a Calvin Klein. 2019-ben feleségül ment Karl Glusman színészhez, de 18 hónappal később elvált tőle.

Patrick Schwarzenegger

515351451_849121012952697.jpg

Patrick Arnold Shriver Schwarzenegger 1993-ban született, Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver fia. Patrick anyai ágon John F. Kennedy amerikai elnök unokaöccsének fia. Most modellként és színészként dolgozik. 2015-ben még Miley Cyrus énekesnővel is randevúzott.

Brandon Thomas és Dylan Jagger Lee

Embed from Getty Images

Brandon és Dylan Pamela Anderson és Tommy Lee fiai. Brandon 3 filmben tűnt fel, míg Dylan csak egyben. Talán a fiúk keresik életcéljukat, és hamarosan többet fogunk hallani róluk.

Embed from Getty Images

Úgy tűnik, hogy ezeknek a hírességeknek a gyerekei legalább egy filmben kipróbálták magukat. Ha a szüleid hírességek lennének, megpróbálnád önmagadat a munkájukban megvalósítani, vagy valami egészen mást választanál?

 

Forrás: