Szappan és fogmosás
Természetesen olyan szappan, mint manapság, akkoriban nem létezett. A szappanos hatás eléréséhez az emberek hamut használtak zsírral vagy olajjal keverve, és néha meszet is adtak hozzá a fehérítés érdekében. Az illat kedvéért időnként gyógynövényeket vagy virágokat kevertek bele, és az egészből egyfajta pogácsát formáztak. Az egyszerű emberek lúgot használtak – a szappan nagyon durva volt, és ha valaki túl erősen dörzsölte vele a kezét, könnyen lehorzsolhatta a bőrét.
Fogkefe helyett egy hegyes végű fapálcikát, afféle fogpiszkálót használtak, vagy egy szövetdarabot, amibe mészkövet csomagoltak, majd azt rágcsálták. A fogmosást Európában évszázadokon keresztül illetlen dolognak tartották, ezért az úriembereknek és hölgyeknek 30 éves korukra általában már elrohadtak a fogaik.
A gazdagok odáig is elmentek, hogy megvásárolták a szegények egészséges fogait, hogy aztán valahogy a saját csonkjaikhoz rögzítsék azokat. A középkorban a fogorvosok azonnal kihúzták a fogakat – érthető módon nem volt mivel kezelni őket, ráadásul a fájdalom is szörnyű volt. Csak a XVII. század hozott egy könyvet az európaiaknak a fogápolásról, amelyben a fogszuvasodást „fogféregnek” nevezték. A mai fogkefékhez hasonló eszközöket az 1780-as évektől kezdték gyártani.
Védekezés a nemi betegségek ellen
A szifilisz 1492-ben jelent meg Európában – Kolumbusz tengerészei hozták be Amerikából. A betegség rövid időn belül Európa minden országában elterjedt. Az orvosok tudták, hogy a kór nemi úton terjed, ezért elkezdtek megoldásokat keresni az emberek egészségének megőrzésére
Több kísérlet is történt fogamzásgátló eszközök kifejlesztésére: a legrégebbi (ásatások során talált) darabok vékony bőrből vagy állati belekből készültek. A Dudley-kastély emésztőgödrében például találtak ilyen, a XVII. századból származó eszközöket, amelyeket a királyi őrség katonái viseltek – vélhetően azért, hogy elkerüljenek valamilyen kellemetlen betegséget.
Tamponok és betétek
A menstruáció természetesen egyidős a világgal. A nők ezért különféle eszközöket találtak ki, hogy ne szennyezzék be a ruhájukat a nehéz napokon. Az egyiptomi nők fapálcikákból készítettek tamponokat, amelyeket papirusszal tekertek körbe. A római nők gyapotot hajtogattak több rétegbe.
A középkori Európában a hölgyek a szoknyájuk derekához szövetdarabokat tűztek, amelyek a váladék felfogására szolgáltak. Akkoriban a bugyi és a pantalló még nem terjedt el. Ezeket a szövetdarabokat naponta többször is cserélni kellett, különben összepiszkolták a ruhát. Érdekes, hogy ez egészen a XX. század elejéig így volt. Csak az első világháború alatt talált egy leleményes ápolónő logikus felhasználási módot a sebészeti gézlapok számára. Azóta a nőknek szánt higiéniai betétek gyártása folyamatosan tökéletesedik.
Nem kívánt terhesség és abortusz
Hogy elkerüljék a teherbeesést, a nők „fogamzásgátló betéteket” hordtak: egy szivacsos anyagot helyeztek a méhszájhoz. Ez természetesen nagyon kellemetlen volt, és ha fertőzést okozott, a következmények végzetesek is lehettek. A végeláthatatlan szülésekbe belefáradt asszonyok „szenvedélyölőket” is adtak a férjüknek, amelyek különféle növények voltak, például koriander, saláta, beléndek, sőt, póréhagyma. Igaz, ez valószínűleg nem sokat segített.
Az abortusztól sem riadtak vissza, ha ezzel elkerülhettek egy újabb szülést. A nők maguk végezték el a beavatkozást. Éles tárgyakat használtak, például kötőtűt vagy orsót, illetve mérgeket vettek be, mint a glicerin, a jód vagy a higany (utóbbit egyenesen a méhbe juttatták). Természetesen ennek következtében gyakran nemcsak a magzat, hanem maga a nő is belehalt.
Egyszóval, rémálom, ami akkoriban ment… miközben ezt a cikket írtuk, magunk elé képzeltük az egészet, és egyszerűen elszörnyedtünk. És hálát adtunk az égnek, hogy egy olyan korban élhetünk, amikor minden kéznél van, és akár tízpercenként is lezuhanyozhatunk.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: