4. Inggallérlánc
Az inggallérláncok, mint sok más ékszer, idővel túlságosan hivalkodónak és rikítónak számítottak, ami a népszerűségük elvesztéséhez vezetett.
Képzeld el: az inggallért arany vagy ezüst lánccal díszíteni! A XIX. századtól egészen a XX. század elejéig azonban ez teljesen rendben volt, és az ilyen kiegészítők keresettek voltak a tehetős férfiak körében.
Az első világháború után a társadalom a hasonló luxust a rossz ízlés jelének tekintette, ami miatt az ilyen ékszerek nem voltak illendőek.
Az inggallérláncok épp ezért fokozatosan kimentek a divatból, átadva helyüket az inggallértűknek, amelyek a XX. század végéig népszerűek maradtak.
5. Ingujj-szorító lánc
A XIX. században a tömeggyártású férfi ingeket szabványos szabásminták alapján készítették, ezért sok férfinak nem volt megfelelő az ujjak hossza. Csak a tehetős férfiak engedhették meg maguknak a szabó szolgáltatásait, hogy ruháikat egyedi méretre igazítsák.
Az ingujj-szorító láncok egyszerű és praktikus megoldást jelentettek erre a problémára. Lehetővé tették az ujjak hosszának beállítását, ami különösen hasznos volt az irodai dolgozók számára, akik meg akarták védeni ingük mandzsettáját a tintától vagy a szennyeződéstől.
Idővel az ingujj-szorítók nemcsak praktikusak, hanem stílusos kiegészítők is lettek. Még a tehetős férfiak is elkezdték használni őket kifinomult aranyláncok formájában, amelyek elegáns hangsúlyt adtak az üzleti megjelenéshez. Különösen hatásosak voltak, amikor az úriember levette a zakóját, felfedve magán ennek az apró részletnek az eleganciáját.
6. Fogpiszkáló tartó
Nemcsak a luxusvacsora egy drága étteremben volt s módja annak, hogy valaki kifejezze a társadalmi helyzetét, hanem az étkezés befejezése egy speciális, luxus fogpiszkáló tartóban elhelyezett fogpiszkálóval is ugyanúgy demonstrálta, hogy az úriember a felső osztályhoz tartozik.
Biztosan sokan közületek nem is gondolták volna, hogy a kiegészítők és a fogpiszkálók világa bármilyen módon is összefügghet.
A XVIII. századtól a XX. század elejéig azonban a speciális fogpiszkáló tartók jelentős szerepet játszottak bármely férfi státuszának demonstrálásában. Az ilyen kiegészítőket nemesfémekből készítették, és gyakran kövekkel díszítették, hogy hangsúlyozzák tulajdonosuk gazdagságát.
Természetesen a fogak piszkálása nyilvánosan illetlenségnek számított. Egy 1889-es etikettkönyvben megjegyezték, hogy a férfinak fogpiszkáló használata közben el kell takarnia a száját a kezével, hogy nehogy rossz színben tűntesse fel magát.
A fogpiszkáló tartókat nyakláncon hordták, óraláncokhoz rögzítették, vagy speciális tokokban tárolták. Némelyikük beépített, éles fémvéggel rendelkezett, amelyek teljesen helyettesítették a hagyományos fa fogpiszkálókat. Az ilyen kiegészítők egyszerre voltak praktikusak és státuszszimbólumok akkoriban.
7. Monokli tok
A monokli a XIX. században az arisztokrácia és a gazdagság szimbólumának számított. A szemüreg méretéhez egyedileg igazítva, csak a tehetős emberek számára volt elérhető.
Hogy a monokli ne sérüljön, speciális tokokat készítettek kihúzható láncokkal és selyembéléssel. Ezek a tokok igazi műalkotások voltak, és a monokli megőrzésére használták őket. Ma már csak múzeumokban vagy vintage divat szerelmeseinek gyűjteményeiben találkozhatunk velük.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: