Ráadásul a szokatlan ételek, például az egzotikus halak fogyasztása könnyen gyomorrontáshoz vezethet. Még akkor is, ha maga a hal teljesen ehető. Ilyesmire pedig egyetlen hajóskapitánynak sincs szüksége a legénysége körében.
Különleges tengeri babonák is voltak a vízi élőlények fogyasztásával kapcsolatban. Például a cápát nem ették a tengerészek, mert undorító dögevőnek, óceáni hiénának tartották. A delfineket nem halászták – mert tengeri talizmánnak tartották!
Ne felejtsük el azt sem, hogy a nagy földrajzi felfedezések idején a tengeri útvonalak gyakran az úgynevezett „ló” (déli és északi 30-40.) szélességi körökön, azaz holt zónákon haladtak át, ahol vagy egyáltalán nincs hal, vagy nagyon ritka.
Általánosságban elmondható, hogy a nyílt óceánon a halak gyakran nagy mélységben tartózkodnak – a XV-XVII. századi eszközökkel, a vitorlás hajó gyors haladása mellett viszonylag kevés esély van a kifogásukra.
A vitorlák leengedése és a célzott megállás pedig nem volt a tengerészek ínyére – jobb volt gyorsabban eljutni a célállomásra, és ott jóllakni. A halrajok üldözése a széljáráshoz erősen kötött vitorlás hajóval szintén nem volt célszerű, ezt valószínűleg te magad is megérted.
És még egy dolog – a nagy földrajzi felfedezések idején a tipikus vitorlás hajókon egyszerűen nem voltak halászok. A legénység minimális volt. Minden matróz állandóan el volt foglalva valamivel, és nem volt ideje a halászatra.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: