Miért nem biztosítanak a légitársaságok ejtőernyőket az utasok biztonsága érdekében?

Pedig milyen logikus lenne, nem?

Nem kell feltétlenül aerofóbiában szenvedned (a repüléstől vagy a repülőgépen való tartózkodástól való félelem) ahhoz, hogy aggódj a biztonságid miatt, miközben repülővel utazol. Bár a technológia fejlődése biztonságosabbá tette a légi közlekedést, nem lehet nem megijedni egy kicsit, amikor turbulenciába kerül az ember.

Ez az a pillanat, amikor még a biztonsági övet is szorosabbra húzzuk, belekapaszkodunk a kartámaszba, és megpróbálunk felidézni mindent, amit a légiutas-kísérő mondott induláskor. Legtöbbször csak ekkor tudatosul bennünk, hogy bár a légitársaság mentőmellényt mindenkinek biztosít, de ejtőernyőt nem. Miért?

1. A katonai repülőgépek és vadászgépek fedélzetén mindig van ejtőernyő, de a kereskedelmi légitársaságoknál nincs.

A katonai repülőgépek, például a vadászrepülőgépek több ejtőernyővel is rendelkeznek, melyeket egy rendkívüli vészhelyzet esetén használhatnak a gépen utazó emberek. Ilyen helyzetekben a repülőgépből való kiugrás lehet az egyetlen lehetőség a túlélésre. A kereskedelmi repülőgépek, mint például a Boeing 737-es, akár 200 embert is szállíthatnak. Világszerte emberek milliói használják ezeket az utasszállító repülőgépeket nap mint nap, hogy elutazzanak A pontból B pontba. Miért nem biztosítanak tehát a légitársaságok ejtőernyőket ezeknek a gépeknek a fedélzetén az utasok biztonsága érdekében? Valójában ennek több jó oka is van. Nézzük meg őket.

2. Először is, a legtöbb átlagos utas nem tudja, hogyan kell használni egy ejtőernyőt.

A hollywoodi filmek el akarják hitetni velünk, hogy a repülőgépből való kiugráshoz nem kell más, csak bátorság. A valóságban azonban az, hogy az ejtőernyőzés rendkívül összetett, és órákig tartó professzionális képzést igényel. Még az ejtőernyőzés legegyszerűbb formája, az úgynevezett tandem ejtőernyőzés (ahol végig egy szakértőhöz van kötve) is legalább egy órás képzést igényel. A gyorsított szabadesés vagy AFF viszont az ejtőernyőzés legkockázatosabb formája. Ez a szóló szabadesés 10 000-13 000 láb magasságban kezdődik. Ehhez még speciálisabb képzésre és sok-sok gyakorlásra van szükség.

Ráadásul a vészhelyzetben történő kiugrás egy repülőgépből és a szórakozásból történő ejtőernyőzés nem ugyanaz. Az egyik élet-halál kérdése, a másik pedig, bár rendkívül kockázatos, egyfajta kalandsport. Emellett az ejtőernyőzés alapos megfontolás és aprólékos tervezés után történik. Az ugrásokat például mindig előre megtervezik. Az ejtőernyősök előre tudják, hogy hova fognak ugrani, mit kell tenniük, és mikor kell megtenniük. Az időjárási viszonyokban bekövetkező legkisebb változás is képes keresztül húzni a számításokat.

Másrészt, a repülőgépen utazók nem számítanak arra, hogy ugrani fognak, és azt sem tudják, hogyan és mikor kell ugraniuk veszélyhelyzet esetén. Képzeljük csak el azt a káoszt és félelmet, amit egy ilyen vészhelyzetben mindenki átélne. Még egy olyan alapvető dolog is monumentális feladatnak tűnne, mint az ejtőernyő helyes felhelyezése. Tehát a veszélyhelyzet előli menekülés miatti ejtőernyőzés itt nem feltétlenül tűnik túl praktikusnak.

A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!