Amikor a shuttle még nem érte el a világűrt és a légkör felső rétegeiben halad, a legénység vizuális támpontokat használ. Az ablakokon keresztül látható Föld lehetővé teszi az űrhajósok számára, hogy kövessék a helyzetüket a horizonthoz képest. Olyan körülmények között, amikor a külső érzékelők meghibásodhatnak, a Földdel való vizuális kapcsolat megbízható tájékozódási módszer marad. Továbbá, a Föld látványa a start során pszichológiailag további erkölcsi támogatást nyújt a legénységnek.
A shuttle hővédő pajzsának kialakítása különös jelentőséggel bír. Az alját több ezer hőálló kerámialap borítja. Ezek a lapok akár 1650 °C-os hőmérsékletet is képesek elviselni, amely a légkörbe való belépéskor keletkezik, több mint 7 km/s sebességnél.
Bár a Föld körüli pályán nincs sűrű légkör, a napsugárzás továbbra is hat, ami túlmelegedéshez vezethet. Az egyenetlen felmelegedés elkerülése érdekében a shuttle-t úgy tájolták, hogy az űrhajó árnyékos része (az alja) nézzen a Nap felé. Ez lehetővé tette a hő egyenletes elosztását és a fedélzeten lévő érzékeny műszerek védelmét. Ezzel egyidejűleg a borítás megakadályozta az alkatrészek hőtágulását, ami kritikus a hermetikus zárás és a mechanizmusok megbízható működésének fenntartásához.
A shuttle tájolása befolyásolta a rádiókommunikációt és a navigációt is. Fordított helyzetben az antennák a Föld felé néztek – oda, ahol a követőállomások és az átjátszók találhatók. Ez stabil telemetriát, megbízható adatátvitelt és hangkommunikációt biztosított. Ha az űrhajó másképp helyezkedett volna el, a jeleket közvetítő műholdakon keresztül kellett volna továbbítani, vagy el kellett volna fordítani az űrhajót, ami bonyolította volna az irányítást.
Ezenkívül a küldetés kiemelt feladata gyakran a Föld felszínének fényképezése volt. Ehhez a külső burkolaton lévő kameráknak és műszereknek szintén a bolygó felé kellett nézniük. A fordított tájolás ezt felesleges manőverek nélkül tette lehetővé.
A következő szempont a dokkolás kérdése. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) egy viszonylag stabil, alacsony Föld körüli pályán kering. Amikor a shuttle megközelítette, a pályán alulról, az állomás felé emelkedve haladt – ezt a pályamechanika törvényei írják elő. Ahhoz, hogy egy test módosítsa a pályamagasságát, változtatnia kell a sebességén: hogy „felemelkedjen” az ISS-hez, a shuttle-nek kissé lassítania kellett. Ez ellentmond az ösztöneinknek, de a világűrben éppen a fékezés teszi lehetővé, hogy egy tárgy egy elliptikus pálya révén magasabb pályára álljon.
Pontosan ezért volt kényelmesebb és hatékonyabb alulról megközelíteni az ISS-t, megtartva a fordított helyzetet. Ez tette lehetővé, hogy a shuttle dokkolószerkezetét egyenesen az űrállomás moduljára irányítsák anélkül, hogy további forgó manőverekre lenne szükség, vagy hogy megkockáztassák a tájolás elvesztését.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: