Háromnapos szökés minden évben? Igen! Így játszották ki a házasságot a római asszonyok

Az új törvények értelmében a Római Birodalomban szigorúbban szabályozták a társadalmi viselkedést is. Az arisztokraták számára megtiltották, hogy felszabadított rabszolgák lányaival házasodjanak össze. Emellett kegyetlen büntetéseket vezettek be az erkölcsi normák megsértéséért: a férjek könnyedén elválhattak a feleségüktől, ha azok hűtlenek voltak. A szeretőket – ha római polgárok voltak – súlyos pénzbírság és száműzetés fenyegette. Ha azonban a szerető rabszolga, felszabadított, gladiátor vagy színész volt, megölése megengedettnek számított. A családfő kötelessége volt megölni a lányát és annak szeretőjét a tettenérés helyszínén, ha rajtakapta őket.

Azonban az ókori Róma asszonyait nem volt olyan könnyű megfélemlíteni. Az i. e. 5. században elfogadott Tizenkét táblás törvények kimondták, hogy a házasság akkor tekinthető érvényesnek, ha a férj és a feleség legalább egy éven át folyamatosan együtt élnek. Ha a feleség ez idő alatt három napra elhagyta a férjét, a házasság nem számított hivatalosnak. Éppen ezért azok a római nők, akiknek volt állandó partnerük, de nem akarták hivatalosan is „feleségnek” tekinteni magukat, minden évben három napra elhagyták a férjüket – ezalatt rokonokhoz vagy ismerősökhöz költöztek.

De miért kerülték a nők a házasságot?
Az ókori Rómában a feleségek nem a férjüknek, hanem a férj családjának idősebb férfitagjának voltak alárendelve – a jog és a hagyomány szerint. Octavianus törvényei azonban nem elnyomták a nőket, hanem éppen ellenkezőleg: részben felszabadították őket. A törvények ugyanis a férj és feleség közötti kapcsolatot helyezték előtérbe, nem pedig a férj családjának hatalmát az ifjú feleség felett.

Ezen túlmenően a válás szabadon elérhető volt, a házassági szerződések pedig garantálták a feleség vagyonának visszaszolgáltatását válás esetén. Bár Octavianus után más császárok is megpróbálták megszilárdítani a házasság intézményét, semmilyen törvény nem tudta elérni azt az „erkölcsi megújulást”, amelyről a morálfilozófusok álmodoztak.