Filmek, ahol a gonosz győzött a jó felett

Legbelső félelem

Néha a gonosz győzelme menti meg az egész filmet – és a „Legbelső félelem” erre a legjobb példa. A végső csavarig ez egy átlagos bírósági thriller volt, ami már rég kikopott volna az emlékezetünkből. De mindent megváltoztatott a bátor és zseniálisan eljátszott befejezés. Edward Norton itt olyan színészi teljesítményt nyújtott, ami azonnal beindította sztárkarrierjét.

Kezdetben úgy tűnik, hogy a szelíd, dadogós Aaron nem lehetett a gyilkos. Aztán felfedeznek nála egy második, kegyetlen személyiséget. Vail eléri célját: a bíróság beszámíthatatlannak nyilvánítja Aaront. Ám abban a pillanatban, amikor az ügyvéd már a győzelmet ünnepli, Stampler visszarángatja őt a földre. Véletlenül elszólja magát egy részletről, amit csak „Roy” tudhatott, majd vigyorogva bevallja: szó sem volt személyiséghasadásról. Mindez csak színjáték volt. És igen, a barátnőjét is ő ölte meg.

Vail megkérdezi: „Szóval Roy sosem létezett?”. Stampler fagyos mosollyal válaszol: „Aaron sem létezett soha”. Egész idő alatt az orránál fogva vezette az ügyvédet. És íme, az egykor magabiztos Vail összetörve és megalázva, teljes sokkban hagyja el a tárgyalótermet. Pontosan úgy, ahogy a nézők is.

A „Végső állomás” franchise (a filmek többsége)

A „Végső állomás” az egyik legjobb és legstabilabb horror-franchise, amely épp most tért vissza diadalmasan a kiváló „Vérvonalakkal”. Mégis, az alkotóknak már rég fel kellett volna rázniuk a befejezéseket.

Igaz, a „Végső állomás 2”-nek boldog vége volt: Kimberly és Thomas túlélték, miután sikerült kicselezniük a Halált. De egyetlen másik csoportnak sem sikerült ez – végül mind meghaltak. A harmadik rész hőseinek sorsa nyitott maradt, de minden más esetben a Halál változatlanul felülkerekedett. A „Végső állomás 5” kiemelkedett a zseniális előzmény-csavarnak köszönhetően, de összességében a sötét befejezések már unalmassá váltak. A kiszámíthatóság a franchise gyenge pontja lett, ami különösen észrevehető a „Vérvonalakban”. Néha a jónak is győznie kell.

Hetedik

E remekmű végén John Doe, a sorozatgyilkos hirtelen feladja magát a rendőrségen. Megígéri, hogy elvezeti Somerset és Mills nyomozókat a sivatagba, ahol megtalálják az utolsó két áldozatát. A nyomozók követik őt. Ott pedig egy dobozt kapnak, benne Mills feleségének levágott fejével.

Doe elmagyarázza, hogy irigyelte Mills egyszerű családi boldogságát. Azzal, hogy megölte Tracyt, ő vált az Irigység bűnének megtestesítőjévé. Most azt akarja, hogy Mills lelője őt, és ezzel ő maga váljon a Harag megtestesítőjévé. Somerset kétségbeesett könyörgése ellenére Mills meghúzza a ravaszt. Ezzel beteljesíti az őrült szörnyű tervét. És tönkreteszi a saját életét.

David Finchernek harcolnia kellett ezért a befejezésért. A stúdió valami reménytelibbet követelt, de a rendező, tanulva „A végső megoldás: Halál” (Alien 3) stúdióvágásának keserű tapasztalataiból, kitartott az elképzelése mellett, és győzött. Így született meg a történelem egyik legnagyszerűbb és egyben legsötétebb csúcspontja – a filmtörténet egyik legnagyobb pszichopatájának felejthetetlen diadala.

Közönséges bűnözők

Még a film elején mondja Verbal Kint: „Az ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette a világgal: nem létezik. És aztán… köddé vált.” Ezekkel a szavakkal profetikus módon írta le az egész végkifejletet.

Ebben a filmben a gonosz győz, és mi nem is akartunk volna más kimenetelt. Lehet, hogy ez a történelem legnagyobb cselekményfordulata; ritkán volt még a gonosz győzelme ennyire megdöbbentő.

A „Közönséges bűnözők” végkifejlete színtiszta arany. Dave Kujan nyomozó épphogy elengedi Verbalt, amikor hirtelen megvilágosodik: Kint egész idő alatt az orránál fogva vezette. Az egész bonyolult története csupán pimasz improvizáció volt, amit az irodában lévő hirdetőtáblán látható nevekből és feliratokból ollózott össze. A sánta nyomorék maga Keyser Söze, a legendás és könyörtelen bűnöző. Ő rendezte a mészárlást a hajón is. Az utcán Söze kiegyenesedik, sántítása eltűnik, és beül egy autóba.

És aztán… köddé vált. Keyser Söze maga az abszolút gonosz, de lehetetlen nem csodálni a filmtörténet egyik legzseniálisabb és legmerészebb győzelmét.