Néhány évvel ezelőtt az egész világ azokról az olasz városokról beszélt, ahol mindössze 1 euróért lehet házat venni.
A szalagcímek álomszerűen hangzottak: ősi kőutcák, napfény, kávé és élet rohanás nélkül. De a valóság egészen másnak bizonyult. Miért van az, hogy mégis kevesen akarnak élni egy ilyen „paradicsomban”?
Honnan jöttek egyáltalán az 1 eurós házak?
A „Case a 1 euro” program a 2010-es évek elején indult kis olasz községekben – Szicíliában, Kalábriában, Szardínián és Abruzzóban.
A cél nemes volt: megmenteni a haldokló falvakat, ahonnan az emberek a városokba költöztek, a házak pedig évtizedekig üresen álltak.
Az önkormányzatok úgy döntöttek, hogy szimbolikusan – 1 euróért – árulják az elhagyatott épületeket, egyetlen feltétellel: a vevő köteles néhány éven belül helyreállítani a házat.
Csalogatóan hangzott: egy ház Olaszországban olcsóbb egy csésze kávénál! De pontosan itt kezdődött a buktató.
1. buktató: A felújítás ára
Az 1 eurós ház nem egy kész lakóingatlan, hanem egy romhalmaz, gyakran tető, ablakok, közművek, sőt néha még padló nélkül is. A felújítás több tízezer, vagy akár több százezer euróba is kerül.
Leggyakrabban a következőkre van szükség:
- megerősíteni a falakat,
- újra bevezetni a villanyt, a vizet és a csatornát,
- helyreállítani a tetőt és a homlokzatot a történelmi normák szerint (amelyek Olaszországban nagyon szigorúak),
- engedélyeket intézni, egyeztetni a tervet az építészeti bizottsággal.
Ennek eredményeként az „eurós” ház egy évekre szóló építkezési projektté változik.
2. buktató: A bürokrácia
Az olasz bürokrácia egy külön megpróbáltatás. Hogy elkezdhesd a felújítást, több tucat dokumentumot kell összegyűjtened, engedélyeket kell szerezned a helyi hatóságoktól, építészektől és a tűzoltóságtól.
Ezenkívül letétet is be kell fizetned – általában 3 és 10 ezer euró közöttit – garanciaként arra, hogy a munkálatokat elvégzed.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a “Következő oldal” gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: