Ezek a vonalak mindig zárt hurkokat alkotnak, és nem szakadnak meg. Nem mondhatjuk, hogy az egyik pólusból indulnak ki és a másikba mennek. Egyszerűen áthaladnak rajtuk.
A vonalakat úgy láthatjuk, ha fémforgácsot szórunk egy papírlapra, és alá mágnest helyezünk.
Mi történik a mágnes inflexiós pontjában?
A félreértések abból erednek, hogy nem teljesen objektív absztrakciókat használunk. Már megállapítottuk, hogy a mágneses mezőt az elektronok mozgása hozza létre. A mozgó részecske körkörös mezőt hoz létre maga körül.
Sok ilyen részecske esetén a vonalaik összeolvadnak, és létrejön a fentebb már említett, megszokott kép. Ahogy ott is említettük, a mágneses vonalaknak nincs kezdete és vége.
A mágnes északi és déli pólusa nem a mágneses mező és az erővonalak forrása. Csak a mágneses vonalak be- és kilépési pontjai a mintában. Maguk a vonalak a mozgó részecskék mezővonalainak összeolvadásából jönnek létre. Nincs északi és déli pólus, csak be- és kilépési pont. Ezért ha kettétörünk egy mágnest, az megőrzi a pólusait, és a vonalak is ugyanazok maradnak. Így egészen egy atomnyi méretű mágnesig is eljuthatunk, és mégis ugyanazt a képet és a pólusok megőrzését figyelhetjük meg.
A pólusoknál a maximális feszültség, amit a diagramokon is látunk, azért van, mert ezeken a pontokon koncentrálódik a legtöbb mágneses vonal.
Ennek a megközelítésnek a fényében a „mágnes közepe” kérdése önmagától megoldódik. Ott nincs null érték. Nincs maximális érték sem. Ez a mágnes ugyanolyan része, mint a többi, a mágnes középpontjáról alkotott elképzelést pedig csak a mindenkinek ismerős piros-kék séma kényszeríti ránk. A vonalak által jelölt helyen lévő mágnesesség valójában a belsejében lévő mágneses momentumú részecskék elhelyezkedésétől függ.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: