Már 1830-ban, Maryland államban, a Baltimore és Ohio közötti vasútvonalon megkezdték működésüket az USA első személyvonatai, 1838-ra pedig Új-Anglia hat államából ötben már teljes értékű vasúti közlekedés működött!
Az első világháború kezdetére az amerikai vasúthálózat hossza elérte a rekordnak számító több mint 400 ezer kilométert! Csak hogy legyen mihez viszonyítanod: még a mai Oroszországban sem haladja meg a vasúti pályák teljes hossza a 85,5 ezer kilométert, Kínában pedig kb. 124 ezer kilométerről beszélünk.
Az amerikai vasúti ipar hétmérföldes léptekkel fejlődött egészen a 20. század 30-as éveiben beköszöntő nagy gazdasági világválságig. Ebben az egész ország számára finoman szólva is nehéz időszakban a vonatok népszerűsége jelentősen visszaesett, mégpedig a személyautók terjedése miatt.
Tulajdonképpen ekkor csappant meg jelentősen az igény mind a személy-, mind a vasúti teherszállítás iránt. Az első helyet átvették a hatalmas kamionok, amelyek az Egyesült Államok végtelen útjait rótták, és még az ország legtávolabbi zugaiba is eljuttatták az árut.
Ráadásul ekkoriban vált elérhetőbbé az átlagpolgárok számára a légi közlekedés is, amely sebesség tekintetében jócskán lekörözte a vonatokat. Ilyen tempóban a 20. század 80-as éveire a vasúti pályák teljes hossza az országban csaknem a felére csökkent. Ennek ellenére az USA 293 ezer kilométerrel ma is világelső a vasútvonalak hosszát tekintve!
De térjünk vissza mai témánk fő kérdéséhez: miért váltak ilyen gyakorivá a balesetek az amerikai vasutakon? Az elemzők szerint a vonatbalesetek egyik fő oka az, hogy az amerikai vasutak és minden, ami velük kapcsolatos, magántulajdonban van, így (az állami rendszerekkel ellentétben) nincs egységes, központosított irányítás és finanszírozás.
A személyszállítás egy részét azonban mégis az állam ellenőrzi. Máskülönben Amerikában csak a legnépszerűbb útvonalak maradtak volna meg, a veszteségeseket pedig egyszerűen bezárták volna, mondván, nincs rájuk szükség. Mivel sok vasútvonal nincs teljes mértékben kihasználva, a teljes infrastruktúra fokozottan elhasználódik, és egyre gyakoribbak a műszaki meghibásodások.
Pénzügyi szempontból mindez logikus: miért ölnének rengeteg pénzt egy olyan vasúti csomópont fenntartásába, amely nem termel profitot? Tartsák fenn veszteségesen? Hát nem, a kapitalizmus nem így működik!
Mivel a vasúti ipar nagy része olyan magánvállalatok kezében van, amelyek nem hajlandók befektetni egy nem túl jövedelmező ágazatba, az amerikai vasutakon szinte kizárólag dízelmozdonyok közlekednek (a hálózat kevesebb mint 1%-a villamosított), mindenhol talpfákat használnak (mert olcsóbbak), a pályakarbantartó személyzetből pedig katasztrofális hiány van.
A magáncégek szó szerint mindenen spórolnak: a szakképzett mozdonyvezetőkön és a személyzeten (belőlük is hiány van), a műszaki karbantartáson és a javításokon. De emlékszel a mondásra: „Olcsó húsnak híg a leve”? Nos, megfelelő befektetések nélkül lehetetlen tisztes profitot termelni. Ez egyszerűen nem létezik!
A totális spórolás eredménye pedig szabad szemmel is jól látható: a szakértők szerint az emberi mulasztás és a vasúti pályák elhasználódása (hibái) a legfőbb okai a gyakori siklásoknak. Sőt, maguk a sínek is eltörhetnek, aminek következtében a vagonok kerekei előbb-utóbb leugranak róluk, vagy a keréktengelyek mennek tönkre idővel a modern vasúti közlekedéssel járó nagy terhelés és nagy sebesség miatt.
Szóval a rejtély megoldása valójában pofonegyszerű. És mint mindig, most is a pénz áll a dolog hátterében… vagy éppen annak a hiánya.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: