Nem a magány volt a legnehezebb próbatétel számára.
A nő először szinte minden rokonát elveszítette, aztán a többieket elvitték az amerikaiak, őt pedig teljesen egyedül hagyták a szigeten – 18 hosszú évre. Néha úgy tűnik, hogy ilyesmi csak a könyvekben történhet meg. De a történet valóságos, és Amerika partjainál esett meg.
Még elképzelni is nehéz, min kellett keresztülmennie ennek a nőnek, pusztán azért, hogy életben maradjon. Ez nem olyan, mint pár napot sátorozni az erdőben.
Hadd meséljem el szépen sorjában.
Hogy került oda teljesen egyedül?
A szőrme volt azon kevés természeti erőforrások egyike, amellyel az észak-amerikai őslakosok és az európai gyarmatosítók kereskedtek. A 19. század elejére utóbbiak a piaci igényeknek megfelelő társaságokat hoztak létre. Ezek egyike volt az Orosz Birodalom által alapított és ellenőrzött Orosz-Amerikai Társaság.
1811-ben a társaság tengeri vidrákra kezdett vadászni Kalifornia partjai mentén, mivel ezeknek az állatoknak a bundája igen értékes volt. Erre az expedícióra egy 25-30 fős, alaszkai őslakosokból álló csoportot béreltek fel vadásznak.
Az expedíció egy pontján a kodiakokat (így hívják az egyik alaszkai népet) a San Nicolas-szigeten hagyták fókavadászatra. A szigetet nem lehetett lakatlannak nevezni, hiszen ott élt a nicoleño indián törzs.
A kodiakok konfliktusba keveredtek a szigetlakókkal, és megölték a férfiak nagy részét, a nőket pedig rabszolgasorba taszították.Hogy mi történt a kodiakokkal, nem tudni. Csak találgathatunk: vajon maguk hagyták el a szigetet, vagy az elhurcolt nők végeztek velük? Ami a nicoleñókat illeti, a kodiakokkal való összecsapás után a népességük drasztikusan lecsökkent, mindössze százan maradtak.
Az 1830-as évek elejére sok indián elhagyta a szigetet. Az ott maradottak sorsát 1835-ben a Santa Barbara-i misszió vette kézbe. Céljuk az volt, hogy a megmaradt, kevesebb mint 15 indiánt áttelepítsék a szárazföldre. Valószínűleg munkaerőnek szánták őket, amiből nagy hiány volt. Az akció során sikerült minden szigetlakót kimenekíteni, kivéve egyetlen nőt. Ő volt Juana Maria.
A történet egyik változata szerint Juana Maria éppen szállt fel a mentőhajóra, amikor rájött, hogy nincs meg a kisbabája. Leszállt a hajóról, és visszatért a faluba, hogy megkeresse a gyermeket. Eközben a hajó a közeledő vihar miatt gyorsan kifutott a kikötőből.
Sokan azonban nem hisznek ebben a verzióban. Alternatív magyarázatként azt feltételezik, hogy a közeledő vihar miatt a legénység kapkodva és rosszul számolta meg a szigetlakókat, úgy hitték, mindenkit felvettek, és gyorsan elhajóztak. Bár a hajó jó idő esetén vissza akart térni a San Nicolas-szigetre, de ez végül sosem történt meg, mivel elsüllyedt a San Franciscó-i öböl bejáratánál.
Így történt, hogy Juana Maria élete következő 18 évét a szigeten töltötte, a világtól elzárva. A rákövetkező években többször is megpróbálták felkutatni, de egyik kísérlet sem járt sikerrel. Valószínűleg egy olyan barlangban élt, amelyet senki sem talált meg.
Ott rejtőzködött az oroszok és a kodiakok elől is, akik időről időre visszatértek vidrákra vadászni.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: