Meglepő lehet, de a második világháborús német tankok szinte kivétel nélkül benzinmotorokat használtak.
Ez furcsának tűnhet, hiszen a dízelmotoroknak számos előnyük van: nagyobb a nyomatékuk, különösen alacsony fordulatszámon, gazdaságosabbak és kevésbé tűzveszélyesek. Akkor miért döntöttek mégis a benzinmotorok mellett a németek?
Az interneten számos magyarázatot találhatunk erre, de ezek legtöbbje tévhit. Lássuk, melyek ezek a tévhitek, és mi az igazság!
5. A németek nem tudtak saját dízelt gyártani, vagy lemásolni a szovjet V-2-t.
Ez természetesen nem igaz. A dízelmotort egy német mérnök, Rudolf Diesel találta fel, a szabadalmat 1893-ban Berlinben adták ki, és négy évvel később elkészült az első működőképes prototípus is. A mannheimi gyárban készült el az első dízelüzemű teherautó, a Mercedes Benz 5K3, 1936-ban pedig megjelent az első dízelmotoros személyautó, a Mercedes-Benz 260 D.
A Junkers kifejlesztette az első repülőgépekbe szánt dízelmotort, a Daimler-Benz pedig már 1935-től fejlesztett dízelmotorokat tankokhoz. A Magirus cég dízelmotoros RSO/03 típusú vontatókat gyártott, az Sd.Kfz.234 „Puma” páncélozott járművekbe pedig Tatra Typ 103 dízelmotorokat szereltek.
Tehát a németeknek megvolt a technológiai és ipari hátterük ahhoz, hogy dízelmotorokat fejlesszenek, vagy akár másoljanak. Ezt a tévhitet tehát elvethetjük.
4. A Birodalom üzemanyag-ellátásának sajátosságai.
Ez a tévhit azon a feltételezésen alapul, hogy kevés gázolaj volt Németországban, és azt mind a haditengerészet használta el. Ez két okból is téves.
Először is, a gázolajat nem csak kőolajból lehet előállítani. A németek sikeresen szintetizáltak gázolajat, sőt, még fűtőolajat is. A szintetikus üzemanyag-gyártás csúcsán, 1944 első negyedévében a gázolaj termelése meghaladta a benzinét (151 ezer tonna vs. 138 ezer tonna).
Ebben a negyedévben összesen körülbelül 500 ezer tonna gázolajat állítottak elő (szintézissel és kőolaj-finomítással), ami az összes üzemanyag-termelés 20%-át tette ki. Ez bőven elég volt a hadsereg szükségleteire, sőt, még a polgári szektor ellátására és exportra is jutott belőle.
A második tévedés az, hogy a szárazföldi hadseregben a tankok fogyasztják a legtöbb üzemanyagot. Valójában a tankok többnyire állnak, vagy viszonylag rövid távolságokat tesznek meg. A legtöbb üzemanyagot a teherautók fogyasztják, amelyek folyamatosan szállítanak ellátmányt, gyakran hosszú távokon. Ráadásul ezekből sokkal több is van.
Még a Vörös Hadseregben is, ahol sokkal több tank volt, mint a Wehrmachtban, és alacsonyabb volt a gépesítés szintje, 1944-ben a gázolajfogyasztás 50 ezer tonna körül volt, ami az összes üzemanyag-fogyasztás 18%-át tette ki.
Tehát ha minden német tankot dízelmotorosra állítottak volna át, az nem okozott volna különösebb problémát, a gázolajtermelés ezt lehetővé tette volna számukra.
3. Ellátási problémák.
Ez a tévhit azt állítja, hogy kétféle üzemanyaggal bonyolultabb lett volna a logisztika. Állítólag a „Panther” tankoktól is ezért tértek el, mert a páncélos ezredekben a „Panther” zászlóaljak mellett benzinmotoros „négyes” zászlóaljak is voltak, és egységesíteni akarták az üzemanyagot. Emellett vészhelyzetben (például kitöréskor) nem lett volna lehetőség a teherautókból a tankokba átszivattyúzni az üzemanyagot.
A valóságban a Wehrmacht a háború alatt végig kétféle üzemanyagot használt. A teherautók jelentős része dízelmotoros volt. 100-150 ezer dízel teherautó üzemelt egyszerre, és a páncélos ezredek ellátására használt 4,5 tonnás teherautók szinte mind dízelmotorosak voltak.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: