Képzeld el: a 18. században egy gyönyörű vitorlással szeled a habokat a nyugtalan Tasmán-tengeren Ausztrália és Új-Zéland között.
Hirtelen egy hatalmas, sötét óriás emelkedik ki a vízből: egy szikla, amelynek éles csúcsa messze a magasba tör.
Ez a Ball-piramis. Ismert „Ball’s Pyramid” néven is, de nekem kényelmesebb a nyelvünkre igazított változatot használni. Ez a világ legmagasabb, vízzel körülvett sziklaképződménye. 562 méter magasra tör az ég felé. A szikla eredete egy elsüllyedt kontinensről mesél, elszigeteltsége és megközelíthetetlensége pedig nemcsak az alpinistáknak adta fel a leckét, hanem segített megőrizni a bolygó számára egy olyan állatfajt is, amelyet 80 éve kihaltnak hittek: a Dryococelus australis nevezetű botsáskafajt.
A Ball-piramis – egy festői, lakatlan sziklasziget
A Ball-piramis Ausztráliától 600 km-re keletre fekszik a Tasmán-tengerben. Az elnyújtott szikla egy 1100 méter hosszú és 300 méter széles, keskeny félholdat formáz. Egy csoportnyi kisebb, alacsonyabb szikla veszi körül, amelyek épphogy csak kikandikálnak a tengervízből.
A szikla bazaltból áll – vulkáni lávából, amely évmilliókkal ezelőtt dermedt meg. Ahogy bolygónk sok más különlegessége esetében, itt sem úsztuk meg vulkánkitörések nélkül!
6,4–7 millió évvel ezelőtt egy vulkán magasodott itt a tenger fölé. Egyszer a láva felemelkedés közben megdermedt a kürtőben. Így jött létre a csatornában a bazaltoszlop („vulkáni dugó”), amely a mai szikla alapjául szolgált. A vulkán végül kialudt.
Idővel a szél és a víz „lehántotta” a vulkán falait alkotó puhább kőzeteket, majd a stabilabb monolitként megmaradt magot kihegyezte és formára csiszolta.
A Ball-piramist a „vulkáni szigetek eróziójának utolsó előtti szakaszának iskolapéldájaként” emlegetik. A sziklától 20 km-re található egy másik vulkáni sziget: a nagyobb és idősebb Lord Howe-sziget. Ha a Ball-piramistól észak felé nézel, láthatod is a horizonton.
Ezt a párost, a többi apró szigetláncot, Új-Zélandot és Új-Kaledóniát egy dolog köti össze: egy új hipotézis szerint ezek az elsüllyedt „Zélandia” kontinens utolsó, felszínre bukkanó maradványai.
A vékony földkéreggel rendelkező mikrokontinens húzta a rövidebbet két nagy kőzetlemez – az Indo-ausztrál és a Csendes-óceáni – játékában. Zélandia deformálódott, megnyúlt és lesüllyedt, majd elöntötte a víz.
Jelenleg az egykori kontinens 94%-a a Csendes-óceán vize alatt nyugszik. Ball sziklás bazaltkiszögellése pedig az elsüllyedt Zélandia azon kevés szárazföldi darabkájának egyike, amely még mindig a hullámok fölé magasodik.
A sziklát 1788-ban fedezte fel a brit „Supply” hajó parancsnoka, Henry Lidgbird Ball. Épp azzal volt elfoglalva, hogy embereket szállítson az Ausztráliától még távolabb, a Csendes-óceánon fekvő Norfolk-szigetre. A felfedezést pedig szerényen saját magáról nevezte el.
Ball-piramis – menedék a kihalófélben lévő állatoknak
Messziről úgy tűnhet, hogy a természet törölte ezt a szelek tépázta, megközelíthetetlen sziklát az élőlények számára barátságos helyek listájáról. Ám éppen a Ball-piramis vált a „kéregutánzó sáska” menedékévé, és óvta meg gondosan a teljes kihalástól.
A Dryococelus australis botsáskafajt – más néven a „Lord Howe-szigeti botsáskát” vagy „kéregutánzó sáska” – 1920 óta kihaltnak hitték. Korábban a Lord Howe-szigeten élt, azon a bizonyos másik vulkanikus szigeten, amely folyton felbukkan a láthatáron.
Bár a lakosok horgászcsalinak használták őket, a botsáskák azért többé-kevésbé boldogultak. Ám 1918-ban zátonyra futott a sziget mellett egy hajó, amelynek rakterében hosszú farkú rágcsálók cincogtak. Ők gyorsan partra szálltak – ahol korábban sosem látták őket –, és „rákaptak” a botsáskák ízére.
Még 1960-ban találtak néhány Lord Howe-szigeti botsáskát a Ball-piramis lejtőin, de már csak kiszáradt állapotban. A „kihalt” faj teljesen egészséges, élő példányaira – mintegy 20-30 darabra – azonban csak 2001-ben bukkantak rá.
A botsáskák teafalevelekkel táplálkoztak, a fa pedig remekül alkalmazkodott ahhoz, hogy gyökereivel felszívja a szikla repedéseiben lecsorgó vizet. Ez a növényfaj – a Melaleuca howeana – szintén a Lord Howe-szigetcsoport endemikus faja, azaz a vadonban csak itt fordul elő, sehol máshol.
Mint láthatod, egyetlen tengeri szikla is képes megmenteni komplett fajokat, és elmesélni egy elsüllyedt kontinens egész történetét.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: