Mélyen a Bajor-Alpokban, a sötét fenyvesek és kristálytiszta tavak között áll egy kastély, amely mintha egy régi, nehéz kötésű könyv lapjairól lépett volna elő.
Hófehér tornyai az ég felé törnek, kecses csúcsai csillognak a napfényben, falai pedig – mintha ködből szőtték volna őket – egybeolvadnak a felhőkkel. Ez Neuschwanstein, Európa legmesésebb kastélya, amelyet nem háborúskodásra vagy hatalmi fitogtatásra terveztek, hanem a szépség, a zene és a legendák iránti szeretetből.
Kevesen tudják azonban, hogy ennek a mesének megvolt a maga sötét titka: alkotója egy olyan király volt, akit az emberek őrültnek tartottak és megfosztottak hatalmától. Miután mindenki elfordult tőle, rejtélyes körülmények között halt meg, amelyeket a mai napig senki sem tudott tisztázni. Az általa épített kastély pedig ott maradt pazar illusztrációként egy szomorú végű tündérmeséhez.
A bajor Lohengrin
A kis Lajost, Bajorország trónörökösét gyermekkora óta legendák és mesék vették körül. Neveltetése bővelkedett a romantikában és misztikumban: jó és gonosz tündérek, bosszúálló koboldok, álnok boszorkányok, nemes lovagok és gyönyörű hölgyek töltötték ki a mindennapjait. Lajos a Hohenschwangau kastélyban nőtt fel, amelynek falait a Hattyúlovag-legendák – Lohengrin és Parsifal – ihlette freskók díszítették. A nevelőnője különösen buzgó volt e téren, és nem is nagyon akadt riválisa a kis Lajosra gyakorolt befolyásban, mivel a jövőbeli király apja az államügyekkel és katonai dolgokkal volt elfoglalva, anyja pedig inkább a bálokon tündökölt.
Ezért lett Lajosból egy érzékeny, melankolikus természetű fiatalember, aki jobban szeretett a hattyúk között az tónál időzni, mint a lovardában vagy a vívóteremben. Tizenhat éves korában látta Wagner „Lohengrin” című operáját, ami teljesen lenyűgözte. A szerző valódi remekművet alkotott: a mesék romantikus világa, amelynek hősei korábban csak a falakon lévő képekről néztek a hercegre, most megelevenedett a színpadon. A hattyúlovag, Lohengrin alakja a lelke mélyéig megérintette az ifjút. A természeténél fogva introvertált Lajos az opera premierje után teljesen magába fordult, és amennyire csak tudta, kerülte a családjával való érintkezést. Egyetlen menedéke Lohengrin alakja lett, akiről folyamatosan álmodozott.
1864-ben, mindössze 18 évesen Lajos hercegből II. Lajos bajor király lett. Sajnos, bárhogy is próbálkozott az apja, Lajosból nem vált erős, határozott és férfias uralkodó. Miután megkapta a koronát, a valóság elől inkább az álmok birodalmába menekült, és nem is akart onnan visszatérni. A nép szerette, de Bajorországnak, mint államnak, ez nem sokat segített. A királyság két nagy szomszéd – Poroszország és Ausztria – közé szorult, így óvatos és megfontolt politikát kellett volna folytatnia. Ehhez egy energikus és a diplomáciában jártas királyra lett volna szükség, nem pedig az idealista Lajosra, aki lágy, emelkedett lelkű volt, és egyáltalán nem harcias.
Mese egy személyre
Az erős állam építése helyett kastélyépítésbe kezdett. A királyok és a nemesek általában azért emeltek ilyeneket, hogy demonstrálják abszolút hatalmukat és erejüket. Lajos esetében azonban más volt a helyzet. Számára a kastélyok játékszerek voltak, mesebeli álmainak kézzelfogható megtestesülései, menedékek, ahol a király elbújhatott a valóság elől egy képzeletbeli világba.
1869. szeptember 5-én tették le az Újhattyúkő, azaz németül Neuschwanstein alapkövét. Lajos elgondolása szerint a kastélynak a Hattyúlovagról, Lohengrinről alkotott elképzeléseit kellett megtestesítenie, tele mesebeli motívumokkal. Érdekesség, hogy a projekt alapjául nem építészeti tervrajzok, hanem Christian Jank színházi díszlettervező vázlatai szolgáltak, amelyeket a wagneri „Lohengrin” előadásához készített.
A kivitelezésért Eduard Riedel és Georg von Dollmann építészek feleltek. A sziklás fennsíkot mintegy 8 méterrel lejjebb kellett robbantani, hogy megfelelő építési területet nyerjenek. Ez a romantikus környezet a karcsú, hegyes tornyokkal kicsiben már létezett a színpadon, és Lajos nem is akart itt semmi újat kitalálni, csak a színpadi díszletet kőbe önteni.
Rengeteg volt a munka ezzel a grandiózus projekttel, de a király nem akart várni. Elkezdte látogatni Neuschwansteint, amikor az építők még javában dolgoztak a falakon és tornyokon, később pedig be is költözött a félkész lakosztályokba, és nagy elánnal kezdte tervezni meséjének belső berendezését. Az opera által ihletve Lajos elhatározta, hogy Neuschwansteinből a művészetek templomát hozza létre. Bár a kastély középkori erődítménynek tűnt, a belseje a 19. század legmodernebb technológiájával volt felszerelve: volt központi fűtés, folyóvíz, automata öblítésű WC-k, telefonok, sőt még lift is.
Az Énekesek Termét Wagner operáinak jeleneteivel díszítették, a Tróntermet pedig bizánci templom stílusában alakították ki, egy hatalmas, korona alakú csillárral. A Trónterem padlóját mozaik díszíti, amely egy égi gömböt ábrázol állatokkal és növényekkel, ám a trónszéknek kialakított fülke üres maradt – a trón sosem készült el. A hálószoba központi eleme egy csónak alakú, faragott ágy lett, amelyen a mesebeli hercegségbe érkezik Lohengrin herceg – ennek a gótikus csúcsokkal díszített ágynak a kifaragása önmagában 4,5 évig tartott.
Miközben a kastély épült, Lajos gyakran felment a szurdokon át a Mária-hídhoz (Marienbrücke), ahonnan Neuschwanstein úgy látszott, mintha a tenyerén hordozná a táj. Esténként a király parancsára a kastély minden helyiségében fényt gyújtottak, hogy a csillagos ég alatt távolról gyönyörködhessen rezidenciájában – a koronás remete menedékében, az egyszemélyes színházban, ahol az operákat csak neki adták elő. A tervezett több mint 200 helyiségből végül mindössze 15 készült el teljesen.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: