A középkor a lovagi tornák és a romantikus hőstettek kora… vagy mégsem?
A történelemkönyvek lapjain túl, a csillogó páncélzat és a fenséges várak mögött egy zord és veszélyekkel teli világ rejtőzik. Merüljünk el a középkor kegyetlen valóságában, ahol a mindennapok küzdelme árnyékot vet a lovagi kor romantikus dicsfényére.
Az igazságszolgáltatás szeszélyes volt
Vannak, akik azt gondolják, hogy a középkorban a halálbüntetés mindennapos volt. A valóságban minden sokkal furcsább volt. A „halálbüntetés” természetesen létezett, de a fő büntetések a pénzbírság, a megbélyegzés és a bűnbánatra kényszerítés voltak. A fő probléma a bűnös megtalálása volt.
A bűnösök felkutatására gyakran egészen vad módszereket alkalmaztak, például tűzpróbát vagy „bírósági párbajt”.
Ha valakit meggyilkoltak, a középkori „nyomozók” alkalmazhatták az úgynevezett „kruentációt”. Ebben a középkori eljárásban feltételezték, hogy az elhunyt személy tanúként lép fel a vádlott ellen! És ez még csak egy része a középkori joggyakorlat furcsaságainak.
Ha egy személy bűnössége bebizonyosodott, de nem találták meg, helyette egy, a gonosztevőt ábrázoló bábut büntettek meg. Egy ilyen „igazságszolgáltatás” után ráadásul a valódi bűnöző később gyakran kegyelmet kapott – hiszen az ítéletet már „végrehajtották”.
A kenyérre vigyázni kellett
Mi lehetne veszélytelenebb egy vekni kenyérnél? Nos, valószínűleg sok minden. A középkorban ugyanis még egy közönséges cipóba is belehalhattak az emberek. Ennek oka az „anyarozs” volt – egy mérgező gomba, amely a rozsban élősködik. Az akkori lakosok, nem tudva a veszélyről, gyakran fertőzött gabonát fogyasztottak. A kenyér tette ki az átlagember étrendjének 70%-át! A mérgezéssel együtt görcsök és hallucinációk jelentkeztek.
A kellemetlen érzések miatt ezt a csapást „Szent Vitus táncának” vagy „Szent Antal tűzének” nevezték el. Senkinek sem jutott eszébe, hogy mindezt a kenyérrel hozza összefüggésbe – hiszen az „Krisztus teste”, a betegségek pedig az Úr büntetése a bűnökért. Ennek eredményeként az emberek tömegesen zarándokoltak a megváltást keresve.
Hölgyeknek verekedni tilos!
Az irodalomban gyakran írnak arról, hogyan védték a férfiak a nők becsületét, hogyan harcoltak a ragyogó páncélzatú lovagok az ellenséggel. Még az ötvenéves Don Quijote is kitalált magának egy képzeletbeli Dulcineát, és készen állt harcolni érte a szélmalmokkal. De a középkorban a nők nem kevésbé voltak határozottak és bátrak, mint ma.
A leghíresebb női párbaj Nápolyban történt 1552-ben. Két arisztokrata, Isabella de Carazzi és Diambra de Pottinello egy férfi, Fabio de Zeresola miatt csapott össze. Először lándzsával felfegyverkezve, majd buzogányt és kardot használtak. Végül Diambra győzött. De hogy sikerült-e elnyernie Fabio szívét, azt a történelem nem árulja el.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: