Amikor még csak gondolkodsz egy kertesházon, az első gondolatok, amik az eszedbe jutnak, azok arról szólnak, hogyan fogsz ott pihenni, kikapcsolódni és „elérni a zent” a nyári estéken.
A valóságban viszont általában kiderül, hogy a kert sokkal inkább a be nem teljesült álmok területévé válik.
Megveszel mindent, ami a „legszebb, legszükségesebb és legotthonosabb” – azt, amit a szép képeken látsz. Aztán kiderül, hogy együtt élni ezekkel nem is olyan kényelmes, mint amilyennek tűnt. Hol tisztítani kell, hol javítani, hol egyszerűen már nem aktuális – és lám, a pihenőzóna helyett máris kapsz egy fejfájást a friss levegőn. Mindezt úgy, hogy nem kevés pénzt fizettél ki értük.
Miért történik ez így, és mely megoldások bizonyulnak a leggyakrabban haszontalannak? Megosztom a véleményem.
Hely a pihenésre és a baráti összejövetelekre
Egy különálló filagória (kerti pavilon) úgy néz ki, mint egy álom: otthonos, árnyékos, ideális teázáshoz, baráti beszélgetésekhez és saslikozáshoz. De ez csak elméletben van így. A gyakorlatban éppen ez változik át leggyakrabban a telek legdrágább fészerévé.
Az ok egyszerű: ahhoz, hogy ott pihenj, ügyelned kell a tisztaságra, le kell törölgetned a bútorokat, és el kell pakolnod a textileket az eső elől. Nem mindenkinek van elég ideje és kedve mindezt karbantartani.
Ha pedig az összejövetelekről beszélünk – nos, ott először is mindent meg kell szervezni. Hozd ki a házból az összes elkészített ételt, az edényeket, aztán szedd össze, és vigyél vissza mindent.
Idővel a filagória egyszerűen csak elkezdi foglalni a helyet, különösen a kis telkeken, ahol minden méter számít. Egy terasz vagy egy asztal a ház melletti előtető alatt sokszorosan kényelmesebbnek bizonyul, és a filagória elveszíti a jelentőségét. Ha a telek kisebb, mint 600 négyzetméter – ez a megoldás könnyen lehet, hogy nem a kényelmet, hanem a felesleges terheket növeli.
Az első évben habzó szájjal bizonygattam a feleségemnek, hogy nekünk szükségünk van egy filagóriára. Engem nehéz meggyőzni, de akkor neki sikerült, és elálltam ettől az ötlettől. És nem véletlenül: ha már épít az ember, akkor egy nagy filagóriát, nyári konyhával, grillsarokkal, napozóágyaknak és kanapéknak kialakított helyekkel. Ez őrülten drága manapság. Ráadásul olyan nagy társaságok sem járnak hozzánk összejövetelekre.
A szüleim telkén néhány évvel ezelőtt apámmal építettünk egyet, egy kicsit, 2×3 métereset. De csak azért, mert nekik nem volt helyük, ahol egyszerűen megpihenhettek volna az árnyékban. Most már van. Nekünk viszont van egy teraszunk a ház mellett a telken, ahol tudunk vacsorázni, reggelente kávézni (igaz, ez egyelőre csak álom), és megpihenni a kerti munka után.
Romantika, amit gyorsan meg lehet unni
A kerti hintaágy látványosnak és otthonosnak tűnik. A nagy, tetővel és puha párnákkal ellátott szerkezet csábít: íme, egy tökéletes hely a pihenésre! A valóságban azonban a használata a szezon eleji néhány hintázásra korlátozódik. Aztán már nincs idő a hintára: a nap tűz, a párnák átnedvesednek, gyűlik rajtuk a por, a helyet pedig foglalják – akkorát, mint egy fél ágyás.
Sokaknál a hintaágy egyszerűen dekorációvá válik, néha pedig egyenesen tárolóhellyé a tető alatt. Figyelembe véve az árukat, a súlyukat és a gondozásuk nehézségét, ez az élvezet gyakran túlértékeltnek bizonyul.
Ugyanide érdemes egyébként még a függőágyat is besorolni. Csak a képen szép, és tűnik kényelmesnek, a valóságban viszont – először próbálj meg belemászni, aztán meg kimászni belőle anélkül, hogy kizuhannál.
Nálunk a telken van egy függőfotel, és nem mondom, hogy megbántam a megvásárlását. De okoz problémákat: párna nélkül lehetetlen ülni benne, azt pedig pakolgatni kell az eső elől (bár az anyaga állítólag impregnált, mégis átázik). Ráadásul a párna nagyon gyorsan kifakult a napon, és most már nem olyan szép a látványa.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Csobogás helyett – szúnyogok és iszap
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: