A szovjetek úgy gondolták, hogy jó ötlet lehet átformálni a Föld klímáját.
Egy híd, amely összeköti Ázsiát és Amerikát, Csukcsföldet és Alaszkát, egy Londonból New Yorkba vezető út. Sebesvonatok Európából az Egyesült Államokba. Elég mesébeillően hangzik, nem?
Pedig mindez megvalósulhatott volna, ha a Szovjetunió gátat épít a Bering-szoroson. És egy kis spoiler: hála Istennek, hogy nem építették meg.
A valóságban a Szovjetunióban nem igazán gondolkodtak konkrét közlekedési folyosóban – ezt már én találtam ki, a modern világra vetítve. A szovjet kormánynak a Bering-szoroson átívelő gát megépítésével csak egyetlen célja volt: megváltoztatni az éghajlatot, javítani az időjárást a Távol-Keleten és Kamcsatkán, valamint a szélsőséges északi területeket lakhatóvá, sőt, talán mezőgazdasági művelésre is alkalmassá tenni.
Az 50-es évek közepén egy szovjet tudós, Pjotr Mihajlovics Boriszov (sajnos egyetlen fényképét sem találtam róla) egy szuperprojektet dolgozott ki Eurázsia, vagyis pontosabban a Föld északi féltekéjének éghajlatának átalakítására. A projekt lényege egy gát megépítése volt a Bering-szoroson keresztül.
Mi a lényege?
Képzeld el, hogy London és Komsomolszk na Amure (ez egy orosz város neve) éghajlata, amelyek gyakorlatilag ugyanazon a szélességi körön helyezkednek el, nagyon is eltérő. Az ok a meleg atlanti-óceáni Golf-áramlat. Ez ugyanis megkerüli Európa nyugati partjait és a Skandináv-félszigetet, leadja hőjének egy részét a Jeges-tengernek, de tovább keletre nem jut el, mert a Csendes-óceánból a Bering-szoroson keresztül érkező hideg áramlatok nem engedik.
Az elmélet
Amit Boriszov tenni akart, valójában nem volt őrült fantázia. Csupán vissza akarta állítani bolygónkat a kainozoikum korszakába, pontosabban a mezozoikum és a kainozoikum határára (kb. 80 millió évvel ezelőttre), amikor a bolygón a legkedvezőbb éghajlat uralkodott.
Abban az időben pálmafák nőttek a Volga-vidéken, Jakutföldön nyárfák és mamutfenyők voltak, Grönlandon pedig szőlő és gesztenye termett. Az északi tengerek felszíni hőmérséklete +14 °C körül volt, az egyenlítői tengerek hőmérséklete pedig nem sokkal volt magasabb. Állandó jégtakaró nem létezett. És miért? Mert nagyon jó volt a déli és az északi vizek közötti kapcsolat.
Mindez 65 millió évig tartott. Az idill azonban véget ért, amikor a szárazföld emelkedése kezdett dominálni a süllyedéssel szemben, a kontinensek megnőttek, és az intenzív vízcsere három kis patakká változott (az egyik a Golf-áramlat). Az északi tengerekben jég kezdett képződni, amely jobban visszaveri a napfényt, mint a víz, ezért a jegesedés egyre intenzívebbé vált.
Végül oda jutottunk, ahol most vagyunk. Ez az állapot már 2,5 millió éve tart. Egyrészt ez sok, másrészt viszont semmi ahhoz a kedvező időszakhoz képest, amely 65 millió évig tartott.
Boriszov ötlete tehát az volt, hogy elzárja a Bering-szorost, és ezzel megakadályozza a hideg áramlatok bejutását a Csendes-óceánból északra és keletre. Ebben az esetben a hideg vizek csak egy kis patakként (az Atlanti-óceánból érkező víz mennyiségéhez képest) jutnának az északi tengerekbe az északi folyókból. Így tervezték a Golf-áramlatot Oroszország egész északi határán végighúzni.
Ezenkívül az északi tengerek felszíni, alacsony sótartalmú és édesvizű vizeit át kellett volna szivattyúzni a Csendes-óceánba. Az édesvíz gyorsabban fagy meg, és mivel felül van, nem engedi a meleg vizeket a jéghez. A kiszivattyúzás további áramlást hozott volna létre, és mindez együtt lehetővé tette volna a Golf-áramlat eljuttatását Alaszkáig.
A számítások szerint évente mintegy 140 ezer köbkilométer vizet kellett volna átszivattyúzni a Jeges-tengerből a Csendes-óceánba. Ez az örökfagy területeit szinte trópusokká változtatta volna, enyhébbé tette volna a Távol-Kelet, Kamcsatka, Alaszka és Kanada éghajlatát, az északi folyókat pedig bővítette volna.
Boriszov számításai szerint a szélsőséges északi területek alkalmassá váltak volna mezőgazdasági növények, sőt citrusfélék termesztésére is. Moszkvában a leghidegebb téli napokon a hőmérséklet nem süllyedt volna nulla fok alá, a télre jellemző hőmérséklet pedig +6 °C és +12 °C között lett volna.
A projekt
Az Egyesült Államok és Kanada támogatásával a projektet 8-10 évre tervezték. Már megvoltak a gát tervei és vázlatai. Olyan konstrukciót dolgoztak ki, amely lehetővé tette volna az évelő jégtáblák áthaladását a gáton.
Az északi tengerekből a Csendes-óceánba történő vízszivattyúzáshoz szükséges hatalmas szivattyúkat (25 GW teljesítménnyel – a gigawatt egymillió ezer watt) a Bering-szoros mindkét oldalán elhelyezkedő atomerőművek hálózata látta volna el energiával.
A cikk még nem ért véget, folytatás a következő oldalon:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: