Azt a részt, amikor Krisztust a halála előtt ecettel itatták, mindegyik evangélista apostol megemlíti.
Például Márk így ír erről: „Némelyek az ott állók közül, akik ezt hallották, azt mondták: Íme, Illést hívja. Egy ember pedig elszaladt, egy szivacsot megtöltött ecettel, azt nádszálra tűzve inni adott neki”.
Lukács viszont egy másik pillanatról beszél, ami közvetlenül azelőtt történt, hogy a Megváltót keresztre feszítették: „Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!”
Többféle magyarázat is létezik arra, miért éppen ecettel (vagy savanyú borral) kínálták Krisztust, miért pont szivacsot használtak ehhez, és főként: hogyan kerülhetett egyáltalán szivacs és ecet a Golgotára, akár a római katonák, akár a helyi lakosok kezébe? Ma erről fogunk beszélgetni.
Általában, ahogy az evangéliumok más történeteinél is előfordul, Krisztus szenvedéstörténetének ezt a részét az apostolok kissé eltérően írják le. Ezért a Biblia fordításától függően azt találod, hogy Jézust vagy ecettel, vagy savanyú borral itatták. Az eredeti szövegben azonban vagy a görög ὄξος (és latin megfelelője, az oxos) szó szerepel – így nevezték az olcsó bort, az alacsonyabb társadalmi rétegek italát –, vagy az οἶνος (oinos). Mai értelemben ezek nem voltak sem egészen ecetek, sem egészen borok, ezért fordítják ezeket a szavakat hol így, hol úgy.
Fontos részlet, hogy a szivacs használata csak akkor kerül elő a történetben, amikor Jézus már a kereszten volt. Amikor a katonák még a keresztre feszítés előtt gúnyolták és kínálták ecettel, nem esik szó szivacsról – ami érthető is, hiszen akkor még nem volt rá szükség, hogy valamit felnyújtsanak neki. Az viszont már nem derül ki egyértelműen az írásokból, hogy a kereszten függő Jézust végül egy római katona itatta-e meg a szivaccsal, vagy csak egy egyszerű néző volt az.
A történtek magyarázatai két fő csoportba sorolhatók: az egyik szerint jó-, a másik szerint rosszindulat vezérelte azt, aki az italt adta. Kezdjük a rosszindulatú szándékot feltételező, vagyis a kellemetlenebb elméletekkel. Az egyik ilyen szerint a használt eszköz egy xilospongium (más néven tersorium) volt: egy közös használatú szivacs a római nyilvános vécékből, amit ecetes vízben tároltak tisztítás céljából. Ez a megalázó feltételezés összecseng Máté evangéliumával, ahol epével kevert ecetet adnak Jézusnak, amit ő, miután megkóstolta, elutasít – mintha valóban valami elfogadhatatlant kínáltak volna neki.
A cikk még nem ért véget, a folytatásért görgess lejjebb:
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: