Vespasianus császár ügyesen kihasználta ezt a gyakorlatot, bevezetve a „vizelet adót”, amely jelentős bevételt hozott a nyilvános vizeletgyűjtő tartályokból. Ez az adó hasznosnak bizonyult a birodalom pénzügyi nehézségei idején.
Amikor Vespasianus fia elégedetlenségét fejezte ki ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban, apja ironikusan hangsúlyozta annak értékét: az orra alá dugott egy érmét az első adóbevételből, rámutatva annak fontosságára.
3. A római szivacs a boton
Az ókori Rómában a higiénia meglehetősen szokatlan formákat öltött. A nyilvános WC-k használata után a rómaiak nem használtak WC-papírt, mint mi ma.
Ehelyett egy xylospongium nevű eszközt használtak – egy bothoz rögzített szivacsot. Ez a szivacs-a-boton arra szolgált, hogy megtisztítsák a nehezen elérhető helyeket, miután az ember leguggolt egy lyukakkal ellátott kőpad fölé.
Kényelmes volt, hogy ezeket a szivacsokat gyakran a WC-k padjaihoz rögzítették, így a rómaiaknak nem kellett magukkal cipelniük őket a nyüzsgő városon keresztül.
Volt azonban egy sötét oldala is: a szivacs közös volt. Valószínűleg többen is használták ugyanazt a szivacsot, miközben a személyzet tisztította: ecettel vagy sós vízzel teli vályúban mosták ki a használatok között.
Bár ez a rendszer hatékony lehetett, nehéz elképzelni az akkor uralkodott higiéniát, ami különösen becsülendővé teszi a modern WC-papírt!
2. Szennyvízelvezetés, ami szó szerint ölhetett
A szennyvízelvezetés az ókori Rómában egyszerre volt fejlett és rendkívül hiányos. Bár a város egy összetett csatornarendszerrel büszkélkedhetett, amely elsősorban az állóvíz elvezetésére szolgált, gyakorlatilag nem tudott megbirkózni az emberi ürülék és a szemét eltávolításával.
A rómaiak a mindennapi élet részének tekintették az egészségtelen körülményeket, minimális aggodalmat mutatva az utcákon szétszórt ürülék és rothadó élelmiszer miatt.
A régészeti lelőhelyeken talált római ürülék vizsgálata súlyos egészségügyi kockázatokat tárt fel, például a paraziták magas koncentrációját, beleértve a férgeket és a vérhast, amelyek a lakosságot sújtották.
A rómaiak gyakran használták a hulladékukat trágyaként, közvetlenül a mezőgazdasági területeken hasznosítva az ürüléket. Kedvenc fűszerük, a garum – erjesztett halszósz – súlyosbíthatta az egészségügyi problémákat, ugyanis jelentősen elősegítette a galandférgek terjedését.
1. Kényszermunka a dicsőségért
A Római Birodalom nagymértékben függött a rabszolgaságtól városai, infrastruktúrája és gazdasága tekintetében. A rabszolgákat a háborúk során fogták el, piacokon vásárolták, vagy szomszédos közösségektől rabolták el.
Ezek az emberek a lakosság jelentős részét képezték, az olaszországi lakosok egyharmadát – körülbelül mintegy négymillió rabszolgát.
Kényszermunkásokként használták őket a birodalom gyors terjeszkedésének elősegítésére az építőiparban és a mezőgazdaságban, valamint a háztartásokban.
Talán a legmegdöbbentőbb példa erre a mélyen gyökerező kizsákmányolásra a szabin nők elrablásának mítosza, akiket elraboltak és arra kényszerítettek, hogy Róma számára gyermekeket szüljenek. Ez a mítosz, függetlenül attól, hogy valós eseményeken alapul-e vagy sem, rávilágít arra, hogy a rómaiak milyen mértékben tekintették a rabszolgákat tulajdonnak, és hogyan használták ki őket a birodalom céljainak érdekében.
A rabszolgaság brutális intézménye szerves része volt a római társadalomnak, és jelentősen hozzájárult a birodalom gazdasági és katonai erejéhez. Ugyanakkor sötét árnyékot vetett Róma dicsőségére, emlékeztetve minket arra, hogy a nagyság gyakran mások kizsákmányolásán és szenvedésén alapul.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: