4. Undorító víz
A tipikus kalózkép: egy zord, egyszemű tengerész fa lábbal, papagájjal és rumos üveggel. És ez az ital nem véletlenül számít a tengeri rablók hagyományos italának.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a kalózok csak ezt itták, mert a vízet nem lehetett sokáig tárolni a hajóikon. Az alkoholt viszont tetszőleges mennyiségben lehetett magukkal vinni a hosszabb úszásokra.
De ez nem igaz. A szeszes itallal lehetetlen volt oltani a szomjat, mivel erősíti a kiszáradást és csak rontja a helyzetet. Ezenkívül a tiszta rum fogyasztását a fedélzeten szigorúan büntették, mivel a részegség nem kedvez a csapat összehangolt munkájának. A vitorlás hajón pedig ez kritikus fontosságú.
Valójában a kalózok a rommal hígították az állott vizet.
És ezt nem fertőtlenítés céljából tették. Egyszerűen a hordóban több hónapot állt, avas víz annyira undorító ízű lett, hogy lehetetlen volt meginni anélkül, hogy ne öntsenek bele rumot. Ráadásul nem csak rumot, de sört, savanyú bort és brandyt is kevertek hozzá – szóval mindent, ami elnyomhatta a kellemetlen ízt.
5. Kalitkába zárva
Azt gondolják, hogy a foglyul ejtett kalózok hagyományos büntetése a felakasztás. Ez valóban így van. A középkorban és az újkorban egyébként nem csak a kalózokat, de általában az összes halálra ítélt bűnözőt is felakasztották, mivel ez egy egyszerű és olcsó kivégzési mód volt.
A kalózokat azonban nemcsak a bitóra küldték, de testüket speciális kalitkákba is zárták, amelyeket aztán zsúfolt helyeken akasztottak fel – hogy tanulságul szolgálhassanak másoknak. Így például a híres kalóz, William Kidd és 400 társa is így búcsúzott el az élettől.
A legveszélyesebb rablókat pedig élve ültették a kalitkába, hogy ott üljenek és átgondolják, mit tettek. Legalábbis addig, amíg meg nem haltak a hőségtől és a szomjúságtól.
A kalitka-akasztófákat úgy tervezték, hogy még a súlyosan bomló holttesteket is képesek legyenek megtartani. Emlékszel a „Karib-tenger kalózai” című filmre, amikor Jack üdvözli a felakasztott társait? A valóságban már rég porrá hullottak volna és leestek volna a kötelekről, így a maradványok megőrzése érdekében kalitkákat használtak.
Egyébként gyakran nem a kereszteződésekben vagy az utak mentén, hanem közvetlenül a lakóházakra szerelték fel őket, élő kalózokkal vagy holttestekkel. Képzeld el: kiakasztod a mosott ruhát, és alatta pár méterrel a felakasztott rabló káromkodik, mert a fejére csepeg. Ezenkívül a holttestek eltávolítását szigorúan büntették, így a városiaknak kénytelenek voltak megelégedni a látványukkal.
Egyébként a nők kalitkába zárását törvény tiltotta. Úgy gondolták, hogy a bitón láncra verve haldokló asszonyok látványa túlságosan illetlen. Így a bátor kalóznők, mint Anne Bonny és Mary Read fellélegezhettek.
6. Furcsa babonák
A kalózok, mint sok más kockázatos szakma emberei, hajlamosak voltak mindenféle babonára. Sokuknak racionális alapja volt – például a nők hajóra vitelének tilalma.
Ennek oka az volt, hogy a legénység akár össze is verekedhetett a nő figyeleméért. Volt olyan is, hogy a foglyul ejtett lányokat egyes kapitányok a vízbe dobták, hogy ne zavarják tovább a legénységet.
De a kalózok babonáinak egy részét egyszerűen lehetetlen volt logikusan megmagyarázni. Például kifejezetten ajánlott volt a köreikben a fül átszúrása, így a filmekben ábrázolt kalózkép az arany fülbevalóval meglehetősen megfelel a valóságnak.
Miért hordtak a kalózok fülbevalót? Úgy gondolták, hogy az arany segít a tengeribetegségen. Hogy pontosan hogyan, az ismeretlen.
Ezenkívül a fülbevalóban gyertyaviaszdarabokat is lehetett tárolni, hogy a fület be lehessen dugni a puskalövések idején. Továbbá, ha egy kalóz harcban halt meg, az ékszerek a kalóztársai fizetéséül szolgáltak, hogy ezekért cserébe eljuttassák a testét a hazájába.
Úgy gondolták, hogy a halottakat idegen földbe temetni rendkívül rossz ómen. A tengerbe pedig még rosszabb. A megsértett halott feltámadhat, és a hajó után úszhat a vízen, hogy bosszút álljon. A babonás kalózok nem akarták ezt, ezért a halottakat ideiglenesen a ballasztba temették – a kalózok homokot vagy talajt használtak ballasztként. Ez szentelt földnek számított, így a halott elégedett volt.
Úgy tűnhet, hogy a rablók teljes mértékben ateisták voltak. De rendkívül kényesek voltak ilyen az kérdésekben. Sőt, a kapitányok beiktatásuk során még a legénység előtt a Bibliára is felesküdtek.
A valódi kalózok másik szokása a madártoll volt a kalapon. Ez a talizmán 365 napra védett a hajótöréstől, már persze, ha a madarat szigorúan szilveszterkor lőtték le.
És végül a legfontosabb. A tengeren tartózkodva a kalózok nem vágták le a hajukat és a körmüket, még akkor sem, ha az expedíció évekig tartott. Ezeket a testrészeket ugyanis Proserpina istennő tulajdonának tartották. A tenger istene, Neptunusz pedig megsértődhetett, ha a területén nem neki hoztak áldozatot. Szóval tedd el a manikűrkészletedet, ha a tengeren jársz.
Igaz, hogy Henry Morgan és Bartholomew Roberts kalózkódexében nem szerepelt tilalom a körömrágás ellen – így egy lehetséges kiskapu maradt.
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: