HIRDETÉS
Az élet sokszor nem könnyű. Még a legboldogabb és leggazdagabb embereknek is vannak rossz napjaik, ami pedig a legrosszabb talán az egészben, hogy sosem tudhatjuk, mikor jönnek el ezek a rossz napok. Ellenkező esetben persze kényelmes dolgunk lenne, hiszen elég lenne ki sem mozdulnunk azokon a napokon az ágyból, és máris megmenthetnénk magunkat a sok fejfájástól és kellemetlen helyzetektől.
1. Kár ezért a szegény Porsche-ért.

2. Az idősek már meg is érkeztek, hogy gyűjtsenek maguknak néhány évre elegendő paradicsomot.

3. ,,Késésben voltam a munkahelyemről, ezért futottam, hogy elérjem a villamost, majd lenéztem a földre, és ez a látvány fogadott.”

4. Mindig légy gyanakvó, amikor egy gyermek túl nagy csendben játszik.
HIRDETÉS

5. ,,Viselkedj természetesen…”

6. Így néz ki egy rossz nap.

7. Amikor a szülők fél percre leveszik a szemüket a gyerekükről.

8. ,,Ez a reggel is jól indult.”
HIRDETÉS

9. Ez a lány 2 évig rakta ki ezt a puzzle-t, hogy megállapítsa, hiányzik egy darab a dobozból.

10. Amikor egy vörös hajú ember pólóban és sapkában a napra megy.

11. A kínos pillanat, amikor rájössz, hogy a feleséged WC-illatosítónak használja a parfümöt, amit karácsonyra adtál neki.

12. ,,Nincs szükségem naptejre, ismerem a testem.”
HIRDETÉS

13. Ezek a bögrék becsapósak tudnak lenni korán reggel, félálomban.

14. Ehhez nincs mit hozzáfűzni.

15. ,,Tudni kell rólam, hogy gondosan gyűjtöm a tűket és szögeket, amiket egy erre kijelölt tárolóban tartok. Ma elejtettem ezt a tárolót a lakásban, és most nem merek lépkedni, mert nem tudom, hogy mikor áll bele egy tű a lábamba a semmiből.”

16. Így néz ki a fájdalom.
HIRDETÉS

17. ,,Anyám légyfogó szalagot akasztott a konyhába, de nem szólt róla, és belementem hajjal. Egy órába telt, míg lehámoztuk róla a hajam.”

18. A fűnyíró felkapott egy követ és betörte vele az üvegajtót.

19. Talán érdemes inkább új telefon vásárláson gondolkodni.

20. Végezetül egy kis tanulság: mindig nézd meg, hogy jól le van-e zárva a ketchup fedele, mielőtt teljes erődből megrázod.

HIRDETÉS
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: