10 kép, amely az utolsó pillanatokat örökítette meg az emberek életében

HIRDETÉS

Ezektől a fényképektől eláll a lélegzeted.

A sérültek és a szemtanúk történetei a mai napig tanítanak minket. Néhány tragédia butaságból, figyelmetlenségből vagy hanyagságból történt, míg más eseményekre egyszerűen nem lehetett hatni.

Ezek között a felvételek között főként az elmúlt 30 évből származó fotók lesznek, de nem kizárólag. A cikk végén látni fogsz egy fényképet, amely az első világháború okát örökíti meg.

Lezuhanás egy utasszállító repülőgép futóművéből

Challenger űrsikló, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, légi katasztrófák, megrázó képek, repülőgép-szerencsétlenségek, terrorizmus, történelmi fotók, tragédiák, túlélők, vulkánkitörés

HIRDETÉS

A 14 éves Keith Sapsford 1970. február 24-én úgy döntött, titokban feljut egy Sydneyből Tokióba tartó repülőgép fedélzetére. Keith Sapsford a futómű-aknában rejtőzött el, de felszállás után nem tudott kapaszkodni, és több mint 60 méteres magasságból lezuhant.

A fénykép véletlenül készült. John Gilpin, egy helyi fotós éppen egy új objektívet tesztelt azon a helyen, átrepülő repülőgépeket fényképezve.

Az FH-227-es járat utasai, akik lezuhantak az Andokban

Challenger űrsikló, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, légi katasztrófák, megrázó képek, repülőgép-szerencsétlenségek, terrorizmus, történelmi fotók, tragédiák, túlélők, vulkánkitörés

1972. október 13-án az FH-227-es járat utasai lezuhantak az Andokban. A repülőgépen 5 fős személyzet, az Old Cristians rögbi csapat 40 tagja, valamint azok rokonai és szponzorai utaztak.

HIRDETÉS

Később az összes sérült közül mindössze 16 embernek sikerült életben maradnia. Nekik a halottak testével kellett táplálkozniuk. 72 nap elteltével találták meg a túlélőket.

Összeütközés San Diego felett

Challenger űrsikló, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, légi katasztrófák, megrázó képek, repülőgép-szerencsétlenségek, terrorizmus, történelmi fotók, tragédiák, túlélők, vulkánkitörés

Ez az összeütközés tartják az egyik legtöbb áldozatot követelő repülőgépbalesetnek. Az egész a Pacific Southwest Airlines utasszállítójának (a lenti képen)

Challenger űrsikló, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, légi katasztrófák, megrázó képek, repülőgép-szerencsétlenségek, terrorizmus, történelmi fotók, tragédiák, túlélők, vulkánkitörés

HIRDETÉS

és egy Cessna 172-esnek az ütközése miatt történt.

Challenger űrsikló, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, légi katasztrófák, megrázó képek, repülőgép-szerencsétlenségek, terrorizmus, történelmi fotók, tragédiák, túlélők, vulkánkitörés

Az utasszállító fedélzetén 128 utas és 7 fős személyzet tartózkodott, a magánrepülőgépen pedig 2 ember. Mindenki meghalt.

Boeing 747-es katasztrófa Tokiótól 112 km-re

Challenger űrsikló, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, légi katasztrófák, megrázó képek, repülőgép-szerencsétlenségek, terrorizmus, történelmi fotók, tragédiák, túlélők, vulkánkitörés

HIRDETÉS

1985. augusztus 12-én a Japan Airlines repülőgépe 12 perccel a felszállás után elvesztette a függőleges vezérsíkját. Ezután több mint 40 percig a levegőben maradt.

A fentebb látható kép 32 perccel a világ egyik legnagyobb légi katasztrófája előtt készült. Az 524 fedélzeten tartózkodó emberből négyen élték túl. A repülőgép az Ocutaka hegynek ütközött, Tokiótól 112 kilométerre.

A Mount St. Helens vulkán kitörése

Challenger űrsikló, Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, légi katasztrófák, megrázó képek, repülőgép-szerencsétlenségek, terrorizmus, történelmi fotók, tragédiák, túlélők, vulkánkitörés

Robert Landsburg lefotózta a Mount St. Helens vulkánból közeledő hamufelhőt. Tudta, hogy nem fog tudni megmenekülni, ezért, hogy megvédje a filmet, a fotós berakta egy hátizsákba, és ráfeküdt. A testét és a fényképezőgépét 2 héttel később találták meg.

A cikk még nem ért véget, a folytatásért görgess lejjebb:

HIRDETÉS

Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: