Hans Christian Andersen nem igazán szerette a happy endeket.
Mesebeli hőseit szenvedésre és gyakran halálra is ítélte. Leginkább persze a női szereplők „jártak szerencsével”. Mégis akad köztük egy kivétel – Hüvelyk Panna.
Andersen a legmelegebb és leggyengédebb érzelmeket táplálta iránta, mivel valós személy ihlette. Az író nagyon kedvelte ezt a lányt, de az életben nem tudta boldoggá tenni. Hogy valahogy jóvátegye bűnét és kifejezze szeretetét, egy boldog befejezésű mesével ajándékozta meg.
14 évesen a szegény cipész és mosónő fia, Hans Christian Andersen kijelentette szüleinek, hogy Koppenhágába megy, hogy híres legyen. A szülők elengedték a fiukat, abban bízva, hogy majd utoléri a keserű valóság és hazatér.
De a makacs fiú nem adta fel az első nehézségeknél. Bájának köszönhetően gyorsan ismeretséget szerzett. Befolyásos jótevők tették lehetővé számára, hogy irodalmat és nyelveket tanuljon. De Hans leginkább színész akart lenni. Még a Királyi Színházba is felvették. Ott énekelt a kórusban és kisebb szerepeket is játszott. Amikor a hangja mutálni kezdett, Hansnak távoznia kellett. Ekkor döntött úgy, hogy kipróbálja magát az irodalomban.
1822-ben a 17 éves, esetlen, de annál ambiciózusabb fiatalember bekopogtatott Peder Wulf dán admirális ajtaján. Wulf híres volt Byron és Shakespeare fordításairól. Hans meg akarta mutatni neki a darabját. Wulf fogadta. Egyenesen rámutatott a kézirat gyenge pontjaira és tanácsokat adott.
A beszélgetés során az idős tengerész annyira megszerette a fiatalembert, hogy meghívta vacsorára. Ott ismerkedett meg a kezdő író az admirális lányával, Henriettával. A vacsora után Hans szinte családtaggá vált. Még saját szobát is kapott, ahol bármikor megpihenhetett.
A ránk maradt portrék Henriettát gyönyörű lányként ábrázolják, hatalmas szomorú szemekkel és finom arccal. A történészek azonban azt állítják, hogy a festők megszépítették a valóságot (akkoriban ez bevett szokás volt). Valójában Henrietta nagyon alacsony volt, szinte törpének számított. A gerince deformálódott volt, mintha púp lett volna a hátán.
Ezek a külső hibák éles elmével és angyali természettel párosultak, ráadásul Henrietta imádta a könyveket. Hans ezt értékelte. A fiatalok gyorsan összebarátkoztak. Séta közben órákig beszélgettek az irodalomról és a személyes élményekről. Andersen szerette megosztani Henriettával az ötleteit és megvitatni vele azokat.
A cikk folytatódik – görgess le és kattints a következő gombra!
Kövesd új Facebook oldalunkat és értesülj további érdekes cikkekről: